Jobbik: a nemzetiségeket is elérte a kormánypárti túlhatalom

Belföld, 2021.07.08

A fideszes egypárti túlhatalom látnivalóan már a hazai nemzetiségek ügyét is elérte - jelentette ki csütörtöki, az interneten is közvetített sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, az Országgyűlés alelnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A Fidesz számára minden olyan közösség ellenség, amelyet nem tud manipulálni - tette hozzá az ellenzéki politikus.

A soroksári Grassalkovich Antal Általános Iskola előtt tartott eseményen az ellenzéki politikus kijelentette: felháborító és elfogadhatatlan módon a szakminiszter megakadályozta, hogy az országos nemzetiségi önkormányzat átvegye az intézmény működtetését. Azt sem támogatta, hogy a hivatalban lévő igazgató vezesse tovább az iskolát - tette hozzá.

Brenner Koloman mindkét döntése felülvizsgálatára szólította fel Kásler Miklóst, hangsúlyozva, hogy a hazai németség "lojalitásával, szorgalmával és tehetségével közös hazánknak rendkívül sokat adott".

Sajnálatosnak nevezte, hogy az ügyben hallgat a népcsoport által a parlamentbe választott nemzetiségi szószóló, Ritter Imre, aki "a szélesebb közvélemény számára nem a hazai németséget képviseli egyre inkább, hanem a fideszes kétharmad őrzőjévé vált".

A jobbikos politikus arról beszélt: már a 2019-es önkormányzati választás előtt "németellenes kampánnyal szórakoztatta a polgárokat" a kerületben a kormánypárt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!