Jobbik: kínai egyetem helyett modern magyar felsőoktatást!

Belföld, 2021.03.13

Budapesti kínai egyetem helyett modern magyar felsőoktatást követelt szombati online sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője, a parlament alelnöke.

Arról beszélt: szintet lépett "a Fidesz tudás- és értelmiségellenes politikája" azzal, hogy "a hazai felsőoktatásra szabadítanak" egy kiemelt támogatottságú kínai egyetemet, 821 millió forintos kormányzati forrást adva a Fudan Egyetem első európai campusának létrehozásához.

A jobbikos politikus hangsúlyozta: pártja kiáll amellett, hogy - a többi európai nemzettel együttműködésben - kiegyensúlyozott kapcsolatokat tartson fenn Magyarország a geopolitikailag egyre fontosabb ázsiai országgal, az ellen azonban tiltakoznak, hogy "a Kínai Kommunista Párt által direktben irányított" egyetem kezdje meg működését Magyarországon.

Brenner Koloman megjegyezte: előkelő ugyan az intézmény nemzetközi rangsorolása, de ennek az az egyik oka, hogy e lajstromok összeállításakor nem veszik figyelembe, mekkora az egyes intézményeken belül az akadémiai szabadság mértéke.

A felsőoktatás modernizációja és az egyetemek autonómiája mellett kiállva az ellenzéki politikus fontosnak nevezte, hogy modern hazai, és ne kínai egyetemeket támogasson a kormányzat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!