Jobbik: összefogás kell a cigányság integrációjának sikeréhez

Belföld, 2019.04.18

Az összefogás fontosságát hangsúlyozta a hazai cigányság integrációja érdekében csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Ander Balázs, a parlament kulturális bizottságának jobbikos alelnöke, mondván, ha a folyamat sikertelen lesz, akkor "új Trianon fenyeget".

Az ellenzéki politikus szerint az államnak a mainál sokkal erőteljesebbé kellene tennie az e területen dolgozók megbecsülését, a többségi társadalom dolga pedig, hogy támogassa azokat, akik felelősen vállalt gyermekeiket munka és tanulás útján kívánják felzárkóztatni.

Hozzátette, a cigányságnak fel kell hagynia azzal, hogy helyzetéért csak a többségi társadalmat kárhoztatja.

Megjegyezte, egyre nagyobb területek szegregálódnak az országban spontán módon, ezekben pedig lehetetlen az integráció.

Senkit nem lehet akarata ellenére boldogítani - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az integráció sorskérdés, hiszen ezen múlik, hogy megőrizhető lesz-e a következő évtizedekben a társadalom nyugalma.

Azzal, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumától a belügyi tárcához kerül a terület, a kormányzat beismerte kudarcát - mondta.

A kormány végre felismerte-e, hogy az elgettósodó, halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorodott válságrégiók egyfajta időzített bombaként ketyegnek az ország alatt, és valóban tenni szándékoznak majd ezzel kapcsolatosan valamit, vagy pusztán arról van szó, hogy az őszi önkormányzati választás leghatalmasabb szavazatvásárlását készítik adott esetben elő, szakmai köntösbe bújtatva, szociális álarcba öltöztetve? - tette fel a kérdést Ander Balázs.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!