Jobbik: vessenek véget a fideszes valóságátfestésnek!

Belföld, 2019.07.18

A Jobbik alelnöke szerint meg kell állítani azt a kormánypárti "valóságátfestést", amelynek egyik jele szerinte a szentendrei HÉV metróvá tételének "átnevezési, átkonstruálási időszakot" előrejelző ötlete.

Ezzel a gyakorlattal szemben a Jobbik egy komplett jövőépítési csomagot tett le az asztalra - mondta pártja költségvetési módosító javaslataira utalva Z. Kárpát Dániel, hangsúlyozva: pártja nem kedvezményes vagy "visszaélésekkel tarkított" hitelekkel javítana a családok helyzetén, hanem érdemi lehetőségekkel, legyen szó az otthonápolási díj emeléséről, a kis- és középvállalkozások béremelésének könnyítéséről vagy a bérlakásépítési program elindításáról.

Z. Kárpát Dániel ide sorolta, hogy a Jobbik külön keretet biztosítana az elvándorolt magyarok hazatérésének elősegítésére, valamint gátat vetettek volna annak, hogy külföldi dolgozókkal törjék le a hazai béreket.

Kérdésre válaszolva az ellenzéki politikus azt mondta, mintegy 600 milliárd forintnyi "homályos vagy teljesen értelmetlen" tételt találtak elgondolásaik megvalósítására a jövő évi költségvetésben, olyanokat, mint kormányzati "piramisépítések" vagy minisztériumok nem bérjellegű kiadásai. További lehetséges megoldásként említette, hogy a multicégekkel kötött stratégiai szerződések újratárgyalása révén lehetne emelni a munkabéreket és a költségvetés bevételeit.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!