Karácsony Gergely: a magyar belpolitika frontvonala az önkormányzatiság

Belföld, 2021.01.21

A magyar belpolitika frontvonala ma az önkormányzatiság, a központi hatalom és a helyhatóságok viszonya - mondta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Republicon Intézet "Önkormányzatok a NER szorításában" című online konferenciáján.

Karácsony Gergely közölte, a nyugat-európai történelem az autonómiák erősödéséről szól, a hatalom az évszázadok során személyes uralomból személytelen szolgálattá lett.

Minden demokrata számára fontos az önkormányzatiság - hangsúlyozta a főpolgármester, aki úgy fogalmazott: ez az európai vívmány került veszélybe Magyarországon, már a demokrácia szisztematikus felszámolása zajlik, "nem kormányoznak, hanem uralkodnak".

Az ellenzék feladata, hogy alternatívát mutasson az önkormányzatokban - jelentette ki.

Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa-Tiszta Vásárhelyért Egyesület), Hódmezővásárhely polgármestere a kormányt bírálva arról beszélt: az ellenzéki önkormányzatok egy "maffiával állnak szemben", amelynek csak a hatalom és a lopás számít.

"Ha 2022-ben nem váltjuk le ezt a hatalmat, akkor jöhet a kommunista tanácsrendszer" - vélekedett.

A hódmezővásárhelyi polgármester arra is figyelmeztetett, hogy az önkormányzatok elavult struktúrában működnek. Például hiányzik a gazdasági szemlélet, a fejlesztések átgondolatlanok, azok fenntartására már sokszor nem futja.

Nemény András (Éljen Szombathely! Egyesület-Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-MKKP-Szolidaritás-Mindenki Magyarországa), Szombathely polgármestere emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly december végén 1,4 milliárd forintot juttatott a megyei jogú városok közül azoknak, amelyek kormánypártiak. Arra pedig nincs válasz, miért kap többet a fideszes településen élő, mint az, akinek a településén ellenzéki vezetést választottak - közölte.

A szombathelyi polgármester szerint nem szabad hagyni, hogy a hatalom megbontsa az ellenzéki városok egységét. Változás csak akkor lesz - mondta -, ha az egész változik, ezt mindenkinek minden egyes döntésénél szem előtt kell tartania.

Nyirati Klára (Sikeres Bajáért), Baja polgármestere szerint "ez a kormány rablógazdálkodást folytat", az önkormányzatiság az utóbbi években visszaesett a rendszerváltás előtti szintre. Az emberek függnek a kormánytól, féltik az állásukat, félnek az ellehetetlenítéstől, működik a megfélemlítés, a zsarolás, a kemény gazdasági kiszolgáltatottság - tette hozzá.

Azt mondta, a megoldás "az erkölcs visszaépítése" lehet. Meg kell győzni az embereket arról, hogy ezekkel a kemény gazdasági érdekekkel szembeállítható egy olyan értékrend, amely jobb világot teremt.

A bajai polgármester szerint sok fideszesnek "két arca" van: négyszemközt elmondják, hogy ez a párt egy félkatonai szervezet, és ők ugyanazt kapják jutalmul, amit az ellenzék büntetésül. Pontosan tudják, mi történik és meg is van arról a véleményük, de nyilvánosan nem mernek megszólalni. Képtelenek kilépni a Fidesz által biztosított komfortzónából. Talán majd a szavazófülkében - jegyezte meg.

Hozzátette: lehet, hogy a falvak után a kisvárosokban is eljött a függetlenek ideje. A választók inkább a szakértelmet jutalmazták, mint a pártkötődést. A helyi politikában a pártérdekeket háttérbe szorítva önmérsékletet és a kompromisszumkészséget kell tanúsítani, mert ha 2022-ben ugyanez a "borzalmas" 2/3 marad, akkor "Magyarországnak vége, visszasüllyed egy sötét középkorba, ahonnan már nem lesz felemelkedés" - fogalmazott Nyirati Klára.

Cserdiné Németh Angéla (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Budapest XV. kerületének polgármestere azt emelte ki, hogy mindenkinek egyformán joga van az önkormányzatisághoz, de a Fidesz bünteti az ellenzéki településeken élő embereket.

"Nem hagyjuk magunkat!" - jelentette ki az ellenzéki polgármester.

Több városvezető is jelezte: reményei szerint azok a lokálpatrióta vállalkozók, akik megtehetik, hogy támogatják a városukat, be fogják fizetni az iparűzési adó elengedett részét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!