Kásler: a tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv

Belföld, 2019.05.12

A tízparancsolat a világ legtökéletesebb törvénykönyve és etikai kódexe, mert aki betartja, soha nem ütközik a törvénnyel, és megtalálja helyét a családjában, valamint az emberek között - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere vasárnap Budapesten, az Istenhegyi Szent László Plébánia új óvodájának alapkőletételén.

Elhelyezték az Istenhegyi Szent László Plébánia óvodájának alapkövét Kásler Miklós azt mondta, miles Christianus, az áldott, irgalmas király, aki megkegyelmezett a legyőzötteknek, és felemelte, valamint társországgá tette Horvátországot, Szent László üzenetét továbbítja mindenkinek.

Ahhoz, hogy az egyén és a nemzet megtalálja a helyét, ez a fajta hozzáállás biztosítja a kiindulási alapot - tette hozzá.

Beszélt arról is, Szent Benedek 1400 évvel ezelőtt azt hagyta örökül, hogy a munka és az imádság határozza meg az életet. "Imádkozzatok és dolgozzatok!" - fogalmazott Kásler Miklós Szent Benedek üzenetét ismételve.

Az alapkőletétel előtt a püspök gyerekeket bérmált az istenhegyi Szent László templomban.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Elhelyezték az Istenhegyi Szent László Plébánia óvodájának alapkövét Elhelyezték az Istenhegyi Szent László Plébánia óvodájának alapkövét
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!