Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak a ferihegyi repülőtéren

Belföld, 2019.11.13

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren szerdára virradó éjjel, egy súlyos repülőgép-szerencsétlenséget szimulálva - közölte a Budapest Airport az MTI-vel.

A füsttel, tűzzel és egy használaton kívüli repülőgéppel tartott gyakorlatban a hatósági, repülőtéri és mentő szervezetek csaknem 200 munkatársa, továbbá mintegy 50 önkéntes vett részt.

A feltételezett helyzet szerint egy leszálló gép összeütközött egy másik géppel, amelyik keresztezte a pályáját. Az egyik gépnek a farokrésze sérült meg, a másik pedig lesodródott a betoncsíkról és súlyosan összeroncsolódva állt meg. Utóbbi esetében tűz ütött ki, az volt a gyakorlat, hogy sértetlen és sérült utasokat kellett kimenekíteni, a szimuláció szerinti holttesteket kellett kiemelni a repülőgépből.

A gyakorlat célja, hogy repülőgép-szerencsétlenség esetén minden érintett hatóság és szervezet rutinszerűen és összehangoltan működjön együtt, továbbá javítsák a kommunikációt egymás között és a tömegtájékoztatásban egyaránt.

A Budapest Airport a nemzetközi előírásoknak megfelelően kétévente tart hasonló, teljes körű gyakorlatot, amelynek előkészítése több hónapot vesz igénybe - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!