KDNP-választmány - Semjén: komoly tétje van a jövő évi EP-választásnak

Belföld, 2018.12.01

Európa és Magyarország jövője szempontjából komoly tétje van a jövő évi európai parlamenti (EP-) választásnak - hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a kisebbik kormánypárt szombati választmányi ülésén, Budapesten.

A rendezvényen felszólaló politikusok úgy vélekedtek, hogy Magyarország és Európa keresztény gyökereinek, a nemzetállamok sajátos karakterjegyeinek megőrzése jelenleg egyedül a kereszténydemokrata politika alapjain lehetséges.

Semjén Zsolt pártelnök beszédében - az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint - kiemelte, hogy a Magyarországot kormányzó pártszövetség stabil világnézeti alapjait, a történelmi kereszténydemokrata eszmeiséghez való kötődését a KDNP hivatott biztosítani.

A kisebbik kormánypárt politikusai és szakemberei fontos területeken vesznek részt a gyermekes családok megerősítését, az ország biztonságát kiemelten kezelő kormányzati munkában. "Ezzel hozzájárulnak korunk legfontosabb kihívásaira adott, Európa többi országa számára is példamutató megoldások kidolgozásához" - mondta a pártelnök.

A 2019-es év feladatairól szólva a májusi EP-választás mellett az őszi önkormányzati választásokkal összefüggésben a megyei közgyűlésekben, nagyvárosokban és kisebb településeken egyaránt szép számmal tevékenykedő KDNP-s politikusok lehetőségeiről is beszélt.

Latorcai János választmányi elnök rámutatott: a keresztény világnézeti alapú politizálás sikerének egyik legfőbb záloga a személyes hitelesség. Képesnek kell lenni mindenkit megszólítani, akinek fontos a keresztény kulturális értékek megtartása és az európai nemzetek jövője - tette hozzá.

Harrach Péter frakcióvezető - a közlés szerint - bemutatta a választások után alakult parlamenti képviselőcsoport elvégzett munkáját, kitérve a felszólalásokban érintett főbb témákra. A kereszténydemokrata társadalmi kapcsolatok erősítése érdekében tett lépések mellett kiemelte a közösségi média egyre aktívabb használatát is.

A választmányi ülésen, amelyen csaknem háromszázan vettek részt, Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke felhívta a figyelmet a fiatalabb nemzedék közéletbe való bevonásának fontosságára. A KDNP országgyűlési képviselője hangsúlyozta a családokkal foglalkozó nemzeti konzultáción való részvétel jelentőségét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!