Kétszázmillió forintos eszközfejlesztés indul az érdi szakrendelőben

Belföld, 2018.09.18

Kétszázmillió forintos orvostechnológiai eszközbeszerzés és -korszerűsítés indul az érdi szakrendelőben az Egészséges Budapest Program keretében.

A Dr. Romics László Egészségügyi Központban a gasztroenterológia, a szülészeti-nőgyógyászat, a kardiológia, az egynapos sebészet és sebészeti ellátás, valamint az ultrahang-diagnosztika területén történnek fejlesztések.

Cserháti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszteri biztosa elmondta, hogy az Egészséges Budapest Program keretében 32 szakrendelő fejlesztéséről döntött a kormány, és több mint 58 milliárd forintot biztosított - már zajló - beruházásokra. Az érintett szakrendelők között van az érdi, így ott a már folyó infrastruktúrafelújítás mellett most orvostechnológiai eszközöket is beszereznek.

A mintegy 200 millió forintos érdi beruházás hatásait - amelyből tíz százalék az önkormányzati önrész - jövőre már a lakosság is érzékelni fogja - tette hozzá.

A miniszteri biztos felidézte, hogy az Egészséges Budapest Program célja a közép-magyarországi térségben az uniós hiányzó források nemzeti pótlásával felépíteni azt a struktúrát, amely vidéken jól szolgálja a - döntően - sürgősségi ellátást. Ez ágazati program - emlékeztetett -, amely az Egészséges Magyarország stratégiából származik és illeszkedik a Semmelweis-tervhez. Jelentősége, hogy erősíti a járóbeteg-ellátást, hiszen fontos, hogy a szakrendelők minél jobban működjenek.

Megjegyezte: a közép-magyarországi térségben zajlik a járóbeteg-szakellátás több mint 40 százaléka, ugyanakkor csak 9 százalék forrás érkezett oda az elmúlt ciklusokban.

T. Mészáros András (Fidesz-KDNP) polgármester a fejlesztés fontosságát jelezve elmondta, hogy 2017-ben 325 ezer orvos-beteg találkozó történt az intézményben.

Kiemelte, hogy mind a Modern városok program - amelyben korszerűsítik a szakrendelő épületét -, mind az Egészséges Budapest Program sikeresen zajlik Érden. Utóbbi keretében az intézmény az alábbi öt területen pályázott műszerbeszerzésre: gasztroenterológia, szülészeti-nőgyógyászat, kardiológia, egynapos sebészet és sebészeti ellátás, ultrahang-diagnosztika. Hozzátette: a fejlesztések befejezése után 35 szakma lesz jelen, ami százezer embert érint.

Bárány Zsolt, az intézmény főigazgatója arra emlékeztetett, hogy a Modern városok program keretében - március végén - indult megújulás során mintegy 4600 négyzetméternyi területen végeznek külső-belső épületkorszerűsítést, a munkálatok jelenleg is zajlanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!