Kocsis: Gyurcsány új fejezetet nyitott a magyar közéletben

Belföld, 2021.07.21

Gyurcsány Ferenc ma új fejezetet nyitott a magyar közéletben, "a közbeszéd rohasztásában" - írta a Fidesz frakcióvezetője szerdán a közösségi oldalán.

Kocsis Máté hozzátette: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a gyermekvédelmi népszavazásra "burkolt, de jól érthető anyázással" válaszolt a miniszterelnöknek. Letudhatnánk a dolgot annyival - írta -, hogy "egy nemzetét gyűlölő gazembertől" ez is dicséretnek számít.

Ugyanakkor elgondolkodtatónak nevezte, hogy vajon "mitől lett ennyire ideges a bukott miniszterelnök". Kocsis Máté szerint nem lenne csoda, ha a népszavazástól, mert amikor a nép kinyilváníthatja akaratát, az Gyurcsány Ferencnek "nem sok jót szokott jelenteni".

Kocsis Máté azt sem nevezné újdonságnak, ha magától a gyermekvédelmi törvénytől lenne ideges a DK elnöke, mert - mint írta - már kormányfőként is megfosztotta a családokat és a gyermeket vállalókat szinte minden támogatástól, és "ízlésének való" az is, ha gyerekeket traktálhat "félrement ideológiákkal".

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerint attól is ideges lehet Gyurcsány Ferenc, hogy a kormány "az erőszakos LMBTQ-propagandát" még brüsszeli nyomásra sem engedi be a gyerekek közé. "Már pedig nem fogjuk" - jegyezte meg.

Hozzátette: a baloldaliakkal ellentétben a kormánypártok megbíznak a szülőkben, neveljék úgy a saját gyermekeiket, ahogy akarják. Nekik vannak előjogaik, nem pedig "az alternatív szexuális propagandát terjesztő álcivil szervezeteknek" - hangsúlyozta.

Kocsis Máté úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc "két anyázás között" "barátkozzon meg szépen a gondolattal", hogy a magyar gyermekvédelmi törvényről nem Brüsszelben fog dönteni a "hatalommániás elit", hanem a magyarok, itthon, népszavazáson. A DK elnökének azt üzente: a haza, a nemzet és a gyermekvédelem szavakat pedig nyugodtan felejtse el, mert "régóta tudjuk", azokat nem neki találták ki.

"El a kezekkel a gyerekeinktől!" - zárta bejegyzését a Fidesz frakcióvezetője.

Gyurcsány Ferenc szerdán, Orbán Viktor miniszterelnök gyermekvédelmi népszavazásról szóló bejelentése után közösségi oldalán azt írta: "Orbánnak üzenem: szórakozz a felmenőiddel, ne a hazáddal!
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!