Költségvetés - A DK nem támogatja a jövő évi költségvetés elfogadását

Belföld, 2020.06.24

A Demokratikus Koalíció (DK) nem támogatja a jövő évi költségvetési javaslat elfogadását, mert úgy látja, hogy a kormány nem tud szembenézni az ország valódi problémáival - közölte a költségvetési bizottság DK-s elnöke egy szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Varju László azt mondta, az elmúlt hetekben bemutatták, hogy hogyan képzelik el az ország jövőjét. Saját javaslataikat sorolva kiemelte a pedagógusok és a szociális területen dolgozók béremeléséről, valamint a méltányossági nyugdíj növeléséről szóló módosító indítványaikat.

A képviselő kitért az alapvető víz-, gáz- és áramhasználat ingyenessé tételére, kérte, hogy az állami és az egyházi iskolák között ne tegyenek különbséget, valamint megemlítette a családi pótlék növelésének szükségességét.

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt elnöke azt mondta, hogy a büdzsében évek óta nem jelenik meg az egyenlő bánásmód és az egyenlő méltóság elve melletti kiállás.

A DK frakciójának tagja rámutatott, hogy leginkább a közszféra tagjait sújtja a dolgozói szegénység problémája. Kiemelte, hogy a pályaelhagyás miatt 26 ezer ember hiányzik a betegágyak mellől.

A kormány a szociális problémák orvoslásában számít az önkormányzatokra, de ez források nélkül nem fog menni - szögezte le.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!