Költségvetés - Jobbik: stratégiai szövetséget a magyar jövővel!

Belföld, 2020.07.03

Kössön stratégiai szövetséget a fiatalokkal, "a magyar jövő megtestesítőivel", és indítson kedvezményes állami bérlakásprogramot a kormány! - szorgalmazta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, a párt országgyűlési képviselője.    

Arról beszélt: mintegy félmillió fiatal - szándéka ellenére - azért nem tud belevágni a családalapításba, mert saját lakás híján, a nehezen megfizethető albérleti díjak miatt nem tud elköltözni szüleitől.

Hozzátette: az ő számukra spórolnának meg "keserves éveket", hiszen a Jobbik otthonteremtési programjának megvalósításával évi öt-tízezer új építésű vagy felújított, alacsony bérleti díjú lakást lehetne behozni a piacra.

Megemlítette, elképzeléseik szerint az ezekbe költözők hat-nyolc évnyi problémamentes ott élés után bekerülési áron megvásárolhatnák addigi lakásukat.

Szavai szerint a 2021-es költségvetés végszavazásánál kiderül, hogy a Fidesz-KDNP "képes-e, hajlandó-e magyar munkavállalókra, kisvállalkozókra, fiatalokra építeni a magyar jövőt, vagy folytatódik a gyarmati státusz, folytatódik az, hogy Magyarországot kiszolgáltatják multicégeknek, bankoknak, miközben az óriásplakátokra kiírják és össze-vissza hazudják ennek ellenkezőjét".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!