Költségvetés - LMP: felháborító, hogy azok keresnek a legkevesebbet, akik az államnak dolgoznak

Belföld, 2020.06.02

Felháborítónak nevezte az LMP országgyűlési képviselője kedden azt, hogy ma Magyarországon azok keresnek a legkevesebbet, akik az államnak dolgoznak.

Ungár Péter budapesti sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a Fidesz olyan költségvetést adott be a jövő évre, amelyben az otthongondozási díj továbbra sincs jelentősen megemelve. Az idős embereket otthon gondozók 2021-ben továbbra is megalázóan alacsony, 38 ezer vagy 58 ezer forintot kapnak - tette hozzá.

Elmondta, egyetértenek azzal, hogy az egészségügyi dolgozók egyszeri 500 ezer forintos juttatást kapnak, de érthetetlennek tartják, hogy ez az egyszeri bérkiegészítés miért nem vonatkozik a szociális dolgozókra, akik a járványveszély közepén ugyanúgy rengeteget túlóráztak.

Jelezte, petíciót indítottak annak érdekében, hogy a szociális dolgozók is kapják meg ezt az összeget.

Ungár Péter azt mondta, bár az egyszeri bérkiegészítés fontos, de nem elegendő, radikális, 50 százalékos béremelésre van szükség a szociális és az egészségügyi dolgozók esetében is.

Kérdésre válaszolva közölte, egy 2004-es fideszes módosító indítványt nyújtnak be a 2021-es költségvetési törvényjavaslathoz annak érdekében, hogy mindenki, aki otthon gondozza hozzátartozóját, kapja meg a százezer forintot. Szerinte ez mintegy 38 milliárd forintot jelentene, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal nagyjából kilenc százalékából kijönne.

Hozzátette: ha többkulcsos adórendszer lenne Magyarországon, és azok, akik jobban keresnek, többet fizetnének, akkor ezt is lehetne finanszírozni, illetve így lehetne az 50 százalékos béremelés évi 300 milliárd forintos összegét is finanszírozni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!