TV műsor

Koncerttel emlékeznek a 100 éve született...

Belföld, 2021.05.07

Az első, közönség számára is nyitott koncertet rendezik meg a Cziffra György-emlékévben: május 11-én Hommage a Cziffra címmel Szabó Marcell zongoraművész lép fel a Szegedi Szimfonikus Zenekarral együtt a Szegedi Nemzeti Színházban, a zenekart Medveczky Ádám dirigálja.

A koncert első részében elhangzik Rahmanyinov 2. zongoraversenye, amely fontos mű volt mind Cziffra György, mind pedig évtizedekkel később Szabó Marcell repertoárján - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint kiemelik, a koncertet a Balázs János zongoraművész művészeti vezetésével megvalósuló Cziffra György-emlékévben rendezik meg. Az emlékév koncertjeinek sorában ez lesz az első esemény, amelyre már közönséget is beengedhetnek a szervezők a szabályok szerint - hangsúlyozzák a közleményben.

Mint Szabó Marcellt idézik, külön érzelmi töltete a koncertnek, hogy annyi idő után ez lesz az első közönség előtti fellépése, az pedig különleges jelentőséggel bír számára, hogy ezt a gyerekkora óta bakancslistás művet pont a Cziffra-emlékévben játszhatja. "A zongoraverseny a koncerttermekben az egyik legtöbbet játszott romantikus versenymű. A virtuóz futamok, fülbemászó dallamok, az érzelemdús, oroszos mély romantika tökéletes alkalmat nyújtanak, hogy újra élőben élvezhessük a zenét" - mondta, hozzátéve: Rahmanyinov is a depresszió utáni kilábalás után írta ezt a művet, így szeretettel ajánlja meghallgatásra ez után a nehéz időszak után mindenkinek.

Az est szólistája, Szabó Marcell Junior Prima díjas zongoraművész, 2019-ben nyerte el a Cziffra Fesztivál Tehetség-díját, amelyet a Cziffra Életműdíj mellett Balázs János zongoraművész kezdeményezése nyomán alapítottak 2017-ben. Az elismerések célja a pályájuk elején álló tehetségek támogatása, valamint a legnagyobb kulturális értékeket felmutató emberi teljesítmények megbecsülése. Az emlékévben kiemelt cél az is, hogy fellépési lehetőséget kapjanak a díjazottak, fiatal művészek.

A közleményben Balázs Jánost is idézik, aki elmondta: Szabó Marcell és Medveczky Ádám koncertje a Szegedi Szimfonikus Zenekarral számára különleges jelentőséggel bír, nemcsak azért, mert Cziffra és ő is erősen kötődik a zongoraversenyhez, hanem azért is, mert örül, hogy a művet egy Tehetség-díjas művész, az orosz zene elhivatott tolmácsolója fogja megszólaltatni egy legendás karmester segítségével.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar orosz estjén Szergej Rahmanyinov 2. zongoraversenye mellett Pjotr Iljics Csajkovszkij 6. szimfóniája hangzik el.

Cziffra György világhírű zongoraművész születésének 100. évfordulója alkalmából az idei évet a magyar kormány Cziffra György-emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába.

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a kormányrendeletnek megfelelően a koncerten a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők vehetnek részt. A koronavírus elleni védettség igazolása belépéskor a védettségi igazolvány felmutatásával történik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!