TV műsor

Kontrát: a biztonság a legfontosabb közösségi érték

Belföld, 2021.06.10

A biztonság a legfontosabb közösségi érték, amelyre "holnap többet kell költenünk, mint amit ma vagy tegnap költöttünk" - hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Sopronban, a rendészeti integrált központ alapkőletételén.

Kontrát Károly a 10 milliárd 340 millió forintos kormányzati forrásból megvalósuló beruházást elindítva kiemelte: a kormány számára fontos a közbiztonság, 2010-ben azt vállalták, hogy helyreállítják Magyarországon a rendet és a biztonságot. Ennek eredményeként 2010-hez képest harmadára csökkent az országban a bűncselekmények száma - fűzte hozzá.

A soproni rendőrség, tűzoltóság és katasztrófavédelem elhelyezése már nem felelt meg a kor követelményeinek, ezért támogatja a kormány egy olyan integrált rendészeti központ létrehozását, ahol rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédelmi szakemberek, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársai számára teremtenek 21. századi munkakörülményeket - mondta az államtitkár.

Kontrát Károly hangsúlyozta: ha a szolgálatot teljesítő hivatásos állomány munkakörülményei javulnak, akkor a feladat ellátásának színvonala is még magasabb lesz, így az állampolgárok még nagyobb biztonságban élhetnek.

Kovács István, az országos rendőrfőkapitány gazdasági helyettese a beruházást ismertetve elmondta: a többszintes épület alapterülete 11 ezer 526 négyzetméter lesz, az épületkomplexum alatt mélygarázs, a rendőrségi részen fedett lőtér, a tűzoltók számára pedig speciális gyakorlópálya is épül.

A Sopron Rendészeti Integrált Központot a tervek szerint 2022 március végén adják majd át - fűzte hozzá a rendőr vezérőrnagy.

Barcza Attila (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott: a migráció és a koronavírus-járvány komoly kihívást jelentett a rendvédelmi dolgozók számára, akik megállták a helyüket a nehézségek közepette is, ezzel pedig kivívták maguknak a magyar állampolgárok, köztük a soproniak elismerését és megbecsülését.

Hozzátette: büszkék arra, hogy az országban elsőként Sopronban épülhet fel integrált rendészeti központ.

Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere azt hangsúlyozta: a központ megépülése az első lépése lehet az értékes belvárosi terület átfogó rehabilitációjának.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!