Kormánypártok: a baloldal még mindig hallgat Bíró László viselt ügyeiről

Belföld, 2020.09.08

A baloldal még mindig hallgat a szerencsi időközi választáson indított jelöltjük, Bíró László viselt ügyeiről, pedig lenne mit megmagyarázni - mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok nevében keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Nacsa Lőrinc ezek közé sorolta a rasszista, antiszemita megnyilvánulásokat, a homályos cégügyeket, a munkavállalók béreinek visszatartását és a fegyverrel való fenyegetőzést.

Ezek nagyon súlyos kérdések, a nyíltan antiszemita baloldali jelölt és az őt támogató baloldali pártok azonban továbbra is sumákolnak - mutatott rá a kereszténydemokrata politikus.

"Mi (...) válaszokat várunk Bíró Lászlótól, különösen arra, hogy tényleg fegyverrel fenyegette dolgozóit?" - mondta.

Közlése szerint a napvilágot látott dolgozói beszámolók alapján, Bíró László vállalkozóként, megfélemlített légkörben dolgoztatta munkavállalóit egy varrodában, bérüket rendszeresen visszatartotta, mikor pedig erről megkérdezték, akkor erőszakosan reagált, sőt fegyverrel fenyegette őket.

A kisemmizett varrodai dolgozók elmondása szerint Bíró László azt mondta, ha valaki ellene próbál beszélni, vigyázzon, mert akkor hozza a puskáját és menekülhetnek.

Ezek után a kormánypártok válaszokat várnak a baloldal jelöltjétől, hogy tényleg fegyverrel fenyegette dolgozóit? Másokat is megfenyegetett már fegyverrel? És egyáltalán milyen fegyverről beszélt? Van-e saját fegyvere? Van fegyvertartási engedélye? - sorolta Nacsa Lőrinc.

Kérdésre a frakciószóvivő arról, hogy Gyurcsány Ferenc (DK) egy televíziós műsorban ismét megerősítette Vidnyánszky Attilára és a jobboldali művészekre vonatkozóra korábbi kijelentését, azt mondta: megdöbbentő, hogy Gyurcsány Ferenc olyan országot kíván építeni, ahol a jobboldali értelmiség nincsen biztonságban. A kommunista időkben voltak ilyen módszerek. Nagyon sötét korszakokat idéz ez a mondat Magyarország történelméből, egy olyan korszakot, amely ellen a Fidesz-KDNP több tagja, illetve szüleik, nagyszüleik harcoltak - fogalmazott. Hozzátette: nem szeretnék, ha ez az idő visszatérne.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!