Korszerű belgyógyászati és gyermekosztályt alakítanak ki a hódmezővásárhelyi kórházban

Belföld, 2021.09.06

A vidéki Magyarország legkorszerűbb belgyógyászati osztálya készül el jövő tavaszra a hódmezővásárhelyi kórházban - mondta Lázár János (Fidesz) hétfőn az egészségügyi intézmény bővítéséről tartott sajtótájékoztatón a helyszínen.

A térség országgyűlési képviselője közölte, a kórházban az eszköz, a humánerőforrás és tavasszal már az épített infrastruktúra is rendelkezésre áll ahhoz, hogy eredményes gyógyító munka folyjon.

Lázár János hangsúlyozta, a kormány látványosan támogatja a hódmezővásárhelyi kórház fejlesztését, a 3,9 millió eurós (mintegy 1,35 milliárd forint) uniós forrásból megvalósuló építési beruházáshoz 600 millió forint többlettámogatást nyújtott. Ezzel szemben - a város és az ország történetében példátlan módon - az önkormányzat anyagilag és politikailag sem segíti a kórház fejlődését - tette hozzá.

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója elmondta, a kórház fejlesztése a szatmárnémeti Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Egyesülettel közösen elnyert, 9,266 millió eurós (mintegy 3,2 milliárd forintos) összköltségvetésű román-magyar Interreg pályázatnak köszönhetően valósulhat meg.

Hódmezővásárhelyen a 2016-ban elkészült szakrendelő épületét bővítik kettő, egyenként több mint ezer négyzetméteres szinttel, melyeken az új 34, illetve 35 ágyas gyermek- és belgyógyászati osztály működik majd. Egy-, két-, három-, valamint négyágyas kórtermeket alakítanak ki, melyek mindegyikéhez vizesblokk kapcsolódik - közölte Kallai Árpád. Hozzátette: a gyermekosztályon lehetőség lesz az édesanyák bent alvására is.

A népegészségügyi szűréseket teszi hatékonyabbá egy 3D-s emlődiagnosztikai készülék, egy a bőr daganatos elváltozásainak korai felismerésére szolgáló gép, egy szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikájára alkalmas ultrahang- és EKG-berendezés, valamint egy a tüdődaganatok korai észlelését segítő komputertomográf (CT), melyeket szintén a projekt keretében vásárolt a kórház - tudatta a főigazgató.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!