Kortárstánc fesztivált rendeznek Szegeden

Belföld, 2022.04.30

Fiatal művészek 13 produkcióját láthatja a közönség az Imre Zoltán Kortárstánc Fesztiválon, amely hétfőn kezdődik a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában - tájékoztatta a teátrum az MTI-t.

A közlemény szerint az Imre Zoltán programot a Nemzeti Kulturális Alap hirdette meg 2017-ben azzal a céllal, hogy segítse a pályakezdő alkotók indulását, valamint az alkotások találkozását a közönséggel, a középiskolás és egyetemista korosztály megszólítását. A program mindemellett kiemelt figyelmet fordít a nemzetközi kapcsolatok kialakítására, a külföldi szakmai programokon való részvétel támogatására.

Az 1997-ben elhunyt kiemelkedő táncművész, a Szegedi Balett alapítója, Imre Zoltán fontosnak tartotta a fiatal táncos, koreográfus generáció felkarolását - több ma elismert, akár Kossuth-díjjal is kitüntetett táncművészt fedezett fel, kísérletezés, nyitottság és komplex színházi gondolkodás jellemezte a művészetét. Öröksége követendő példa a táncművész társadalom minden generációja számára.

A fesztivál hétfőn Antal Attila, Jobbágy Bernadett és Pál Dániel Levente a gyermektelenséggel való szembenézést férfi szemszögből ábrázoló előadásával kezdődik. Az est második felében Szőllősi Krisztina - szintén férfitémájú - a barátságot vizsgáló, A falka című koreográfiáját láthatja a közönség.

Másnap Újvári Milán Show címet viselő előadásában hétköznapi gesztusokból kiindulva a klasszikus burleszk stílusjegyeinek fölhasználásával beszél olyan, a korunk társadalmára jellemző fogalmakról, mint az elidegenedés, a manipuláció és az átlátszatlanság. Gera Anita A meztelen majom című darabjában a modern társadalomban élő ember konstruált világával foglalkozik.

Szerdán elsőként Kelemen Patrik a táncot mint jelenséget vizsgáló Cryptic bodies (Titkos testek) című koreográfiája kerül színpadra, majd a Gangaray Dance Company mutatja be produkcióját. Maday Tímea Luna című alkotásának célja, hogy reprezentálja a tánc kifejező erejét.

Az EXIsT című, csütörtökön látható darabban Esterházy Fanni és Vasas Erika - a mű koreográfusa - keresi a színpadon a választ arra, mit is jelent nőnek lenni. Őket az Idéző 1.84 kortárs-néptánc társulat követi, akik Tókos Attila és ifj. Zsuráfszky Zoltán vezetésével Bartók Béla örök érvényű műveiből készített egy rendhagyó estet, melyben a zene és a tánc méltán tiszteleg a híres zeneszerző alakja előtt.

Finta Gábor a világot behálózó áthatatlan, ám elszakíthatatlan kötelékekről készítette el Hepa című művét, melyet pénteken mutatnak be a fesztiválon. Ezen az estén lép színpadra a kortárs tánc, a kontakt improvizáció és a salsa mozgásformáit ötvöző dot.Consla társulat is SOS Lebegés című darabjával.

A Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház Tátikák című produkciójában öt fiatal virág játéka elevenedik meg a színpadon. Szombaton mutatják be Wéninger Dalma Stations (Állomások) című koreográfiáját is, melyet Darabont Áron és Ivanov Gábor táncolnak.

A fesztivált a házigazda Szegedi Kortárs Balett zárja Danza című estjével, melyet két olasz koreográfus Enrico Morelli és Walter Matteini készített.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!