Kövér: büszkék lehetnek a visegrádi négyek az együttműködés létrejöttére

Belföld, 2021.09.23

Büszkék lehetnek a visegrádi négyek (V4) az együttműködés létrejöttére, a kooperáció az elmúlt 30 év alatt sikertörténetté vált - mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Visegrádon.

Kövér László a V4-ek (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) házelnökeinek tanácskozását megnyitó beszédében emlékeztetett: 30 éve a három ország (Csehország és Szlovákia akkor még közös államot alkotott) vezetői úgy döntöttek, közép-európai kezdeményezést indítanak el, hogy a részt vevő országok az európai integráció folyamatában érdekeiket együtt jobban érvényesíthessék.

A konferencián az európai jövőről, az értékekről és érdekekről cserélnek eszmét - mondta az Országgyűlés elnöke, megemlítve, hogy a legutóbbi, informális találkozó óta csak két hónap telt el.

Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára előadásában arról beszélt, hogy a V4-együttműködés mindig nagy hangsúlyt fektetett a parlamenti dimenzióra, mivel a parlamentekben születnek azok a döntések, amelyek alapján a kormányok végre tudják hajtani politikájukat.

Hozzátette, hogy a találkozó napirendi pontjai közül az egyik az Európa jövője kérdéskör, amelybe beletartozik a Nyugat-Balkán, valamint a keleti partnerség országainak helyzete, ami közvetlen hatással van Közép-Európa politikai, gazdasági, biztonságpolitikai helyzetére.

Az államtitkár azt mondta, hogy a magyar V4-elnökség mottója, az Indítsuk újra Európát! jelszó jól jellemzi a mostani helyzetet. Hozzáfűzte, hogy a járványhelyzetben nagyon fontos, hogy a közép-európai térség együtt tudja legyőzni a járványt, másrészt minél hamarabb újra tudja indítani a térséget, amely az elmúlt években már Európa motorjává vált. Ez a 65 milliós térség megmutatta, hogy az unión belül a legmagasabb növekedést tudta hozni, és a parlamentek összefogásának köszönhetően sikerült egy sok kérdésben egységes politikai térséget felmutatni, ami már nem annyira népszerű a nyugati politikában - fűzte hozzá Sztáray Péter.

A KKM államtitkára azt mondta, a magyar elnökség lényege, hogy az Indítsuk újra Európát! jelmondat szellemében megerősítse a térséget, és ehhez a gazdaság, a kultúra, a társadalom és a diplomácia ad egyre több muníciót.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!