Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés tárgyalása kezdődött Zalaegerszegen

Belföld, 2021.02.09

Az előkészítő ülésen mindkét vádlott tagadott, nem fogadta el az ügyész felajánlotta büntetést sem azon a zalaegerszegi tárgyaláson, amelyen egy férfit és a párját szállásadójuk különös kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolásával vádolnak.

A 39 éves férfi és 45 éves, hétgyermekes élettársa a vád szerint tavaly februárban halálra verte az őket zalaegerszegi házába befogadó idős férfit. A keddi előkészítő ülésen - majd a folytatásként megkezdett első tárgyaláson - távmeghallgatással, a szombathelyi és a kalocsai börtönből vettek részt a többszörösen büntetett előéletű vádlottak, de mindketten tagadtak, nem fogadták el az ügyészség által a tárgyalás mellőzésével javasolt 20-20 év fegyházbüntetést.

A vádirat szerint a házban tavaly februárban vendégeskedett a 39 éves férfi testvére, akivel mindannyian együtt italoztak. A testvér este lefeküdt abban a szobában, ahol a pár akkor héthónapos közös gyermeke is aludt.

A ház tulajdonosa és a befogadott pár időközben összevesztek, a hangoskodásra a csecsemő is felébredt, akit a testvér próbált nyugtatgatni. A veszekedés azonban egyre durvábbá vált, a férfi arcul ütötte szállásadóját, aki ezután be akart menni a saját szobájába.

A befogadott pár követte a ház tulajdonosát, akit a szobában bántalmazni kezdtek; a földre került, jajveszékelő áldozatukat ütötték, rúgták és taposták. A testvér telefonon a rendőrséget akarta hívni, de a készüléket a fivére elvette tőle, a hívást pedig megszakította.

Miután az áldozat már nem adott életjeleket, a pár tagjai a holttestet először fel akarták darabolni és elégetni, de az is eszükbe jutott, hogy elássák. Végül kitakarítottak a házban, és a holttest köré ruhaneműket pakoltak, amit meggyújtottak, majd elhagyták a házat.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatti ügyben az első napon a vádlottak korábbi, ellentmondó vallomásait olvasta fel a bíró, az elnapolás után az ügyben tanúk meghallgatásával folytatódik majd a bírósági eljárás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!