Küzdelem a striák ellen

Belföld, 2020.06.17

A várandósság minden nő életében nagy esemény, egy olyan csodálatos időszak, amely alatt a testében egy apró, új élet indul fejlődésnek.

Yobogu Mindazonáltal számos testi változással is jár, melyek közül a növekvő pocak mellett az egyik legszembetűnőbb a terhességi csíkok, más néven striák megjelenése. Bár manapság sokan kampányolnak amellett, hogy a striák elfogadása tulajdonképpen trendi, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne tenni a megelőzéséért és az eltüntetéséért.

Miért alakulnak ki a striák?

A bőrben található kötőszövet alapvetően rugalmas és laza szerkezetű, a kollagénrostok pedig keresztirányban futnak benne. A terhesség során a bőr jelentős mértékben megnyúlik, majd a szülés után fokozatosan visszarendeződik. Aki azonban gyengébb kötőszövetekkel rendelkezik, vagy túl alacsony a szervezetében a kollagénszint, annál a bőr az egyenletes nyúlás helyett berepedezik, és apró csíkok jelennek meg rajta.

Ez érintheti a hasat, a melleket, a derekat, a feneket, a combokat és a hátat is. Bár ezt a bőrtünetet a legtöbben terhességi csík néven emlegetik, azonban nem csak a várandósoknál jelenhet meg. Ha valaki rövid idő alatt sokat fogy vagy hízik, esetleg kamaszkorban hirtelen megnő, akkor az ő bőrén is kialakulhatnak.  

Ha te is küzdesz a striákkal, akkor jó, ha tudod, hogy szerencsére léteznek olyan módszerek, amelyekkel megelőzheted az újakat, és halványíthatod a meglévőket.

Vedd fel a kesztyűt a striákkal szemben!

Ha szeretnél leszámolni a striákkal, akkor komplex, külső-belső lépésekre lesz szükséged. Legelőször is törekedj a bőséges folyadékfogyasztásra, a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásra és vitaminpótlásra, illetve a rendszeres mozgásra. A sport a kismamák esetében is nagyon fontos, áldott állapotban azonban csak olyan gyakorlatokat végezz, amelyek nem túlságosan megterhelőek.

Mindezek mellett viszont külsőleg is ápolnod kell a bőrödet. A Yobogu webáruházból rendelhető Intensive Strech Marks testápoló olyan összetevőket tartalmaz, amelyek hatékonyan ápolják a megnyúlt bőrt, és segítenek megelőzni a striák kialakulását. A benne található gránátalma-kivonat, búzacsíraolaj és a különféle zsírbontó hatóanyagok hidratálják és feszesítik a bőrt, emellett növelik a rugalmasságát, ezáltal elkerülhető a berepedezés.

Aki várandós, annak viszont már nem csak saját magára, hanem születendő kisbabája egészségére is ugyanúgy kell figyelnie. Ezért lényeges, hogy a kismama hogyan táplálkozik, milyen gyógyszereket szed, vagy milyen készítményeket használ a bőrápoláshoz.  

A natúr termékek esetében azonban nincs mitől tartani, hiszen általuk semmiféle olyan káros hatóanyag nem szívódik be a bőrbe, ami ártana a babának.  

A parabénektől, kőolajszármazékoktól és mesterséges illatanyagoktól mentes striák elleni kozmetikumokat azonban bátran használhatod, így biztonságosan, mégis hatásosan győzedelmeskedhetsz a striák felett.

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!