Lánchíd - BKK: az igazgatóság eleget tett a Közbeszerzési Hatóság új követelményeinek

Belföld, 2020.08.04

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága kedden eleget tett a Közbeszerzési Hatóság újonnan támasztott követelményeinek a Lánchíd felújításának közbeszerzési eljárásában - tájékoztatta a fővárosi közlekedési társág kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a BKK kedden rendkívüli igazgatósági ülésen döntött a hiánypótlással kapcsolatban.

A BKK azt írta: "ez sajnálatos módon azzal jár, hogy csak azok a cégek indulhatnak, amelyek az elmúlt 8 évben részt vettek hídépítésben". "A fővárosi önkormányzat és a BKK azt szerette volna, hogy ez az időszak 10 év legyen, több cég indulhasson, és nagyobb legyen a verseny" - olvasható a kommünikében.

A döntés - folytatták - lehetővé teszi, hogy a felújítás az eredeti terveknek megfelelően 2021 tavaszán elkezdődjön.

A Közbeszerzési Hatóság kedden azt közölte, a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívása azért jogellenes, mert a főváros mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást. A főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet - hangsúlyozta a közlemény. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referencia-időszakot írt volna elő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!