Lánchíd - Fidesz: elfogadhatatlan, hogy 25 százalékkal dráguljon egy év alatt a felújítás

Belföld, 2021.01.19

A budapesti Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy egy év alatt több mint 25 százalékkal emelkedjen a Lánchíd felújításának ára ugyanazon műszaki tartalom mellett.

A budapesti Fidesz Facebook-oldalán kedden közzétett bejegyzésben emlékeztettek, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn közölte, hogy eredményesen zárult a Lánchíd felújításának közbeszerzési eljárása. Pontosan ugyanazt a céget hozták ki nyertesnek, amely a korábbi, még Tarlós István főpolgármestersége idején kiírt pályázaton is a legkedvezőbb ajánlatot tette. "Csakhogy akkor még ötmilliárd forinttal kevesebbért vállalta ugyanazt" - fűzték hozzá.

Mint írták, ez a cég az, amelynek karácsonyi partiján Tüttő Kata főpolgármester-helyettes is kiemelt vendég volt, és ez az a cég, amelyért Karácsony Gergely főpolgármester "személyesen aggódott", amikor a Közbeszerzési Hatóság szabálytalanság miatt visszadobta a tavaly nyári kiírást.

Egy év alatt "Karácsonyék mindösszesen arra voltak képesek", hogy a korábbi tervekkel ellentétben kivették a Váralagút és a pesti oldalon lévő villamosalagút megvalósítását, és a tendert csak a Lánchídra írták ki - olvasható a bejegyzésben.

Megjegyezték, egyetlen új pályázó nem jelentkezett, az ár pedig "durván, indokolatlanul emelkedett". "Érdekes módon pont ötmilliárddal, amit a nyertes cég most előre meg fog kapni."

A BKK hétfői közlése szerint az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchidat. A felújítási munkálatok elkezdése február végén, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg. A felújítás során a híd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!