Lánchíd - Kormányszóvivő: mentesítő hajójáratokat indít a Mahart

Belföld, 2021.06.16

Mentesítő hajójáratokat indít a Mahart a Lánchíd lezárása miatt - jelentette be a kormányszóvivő szerdán a Facebook-oldalán megosztott videóban.

Szentkirályi Alexandra jelezte, szerdán lezárták a forgalom elől a Lánchidat felújítás miatt.

"Azt hiszem, ezt minden budapesti meg fogja érezni, legalábbis az ezzel kapcsolatos forgalomkorlátozásokat, hiszen az elmúlt napokban, hetekben gyakorlatilag állandósultak a dugók a fővárosban" - fogalmazott a kormányszóvivő.

Hozzátette, mivel egy fontos közlekedési útvonalról van szó, a kormány úgy döntött, hogy "kisegíti" a Fővárosi Önkormányzatot, és az állami hajózási cégen keresztül mentesítő hajójáratokat indítanak.

Szentkirályi Alexandra szerint ez nemcsak a budapestiek, de a turisták miatt is fontos lépés.

A hajójárat 7 óra és 20 óra között jár majd félóránként, hétfőtől péntekig; a járatot Budapest-bérlettel vagy havibérlettel ingyenesen lehet használni - mondta a kormányszóvivő.

Az MTI-nek nyilatkozva hozzátette: hétvégén, valamint a bérlettel nem rendelkezők részére egész héten a menetjegy ára egységesen személyenként minden útra 500 forint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!