Láng Zsolt: nem tudni, hogy van-e pénze a fővárosnak a Lánchíd felújítására

Belföld, 2020.07.15

Politikai háború zajlik a Lánchíd körül, miközben a felújítás még mindig nem kezdődött el - mondta a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

Láng Zsolt elmondta, július közepén még mindig nem tudni, hogy mi történik a híd felújítása körül; miért nincs még mindig kiírva a közbeszerzés.

"Hogyan tudjuk, hogy pontosan mennyi pénz kell a kormánytól, ha azt sem tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni most a közbeszerzés, amit kiírnak rá?" - tette fel a kérdést.

A Lánchíd felújításával kapcsolatban még semmilyen folyamat nem indult el, viszont a főváros vezetői politikai háborút folytatnak a kormány ellen - jelentette ki.

Nyílt levelet is megfogalmazott - közölte a kormánypárti politikus -, hogy választ kapjon arra, van-e pénze a fővárosnak a híd felújítására, és mikor kezdődhetnek el a munkálatok.

Elmondta azt is, úgy tudták, a Fővárosi Önkormányzatnak 180 milliárd forintja van lekötve állampapírban, tehát ezzel bele lehetne vágni a felújításba. Ugyanakkor Draskovics Tibor, a BKK igazgatóságának elnöke egy nyilatkozatban elismerte, hogy ez a pénz már nincs meg, elköltötték - mondta Láng Zsolt, hozzátéve, a nyílt levélben erre is választ várnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!