László Elek nevét vette fel az orosházi kórház

Belföld, 2020.12.21

László Elek Kórház és Rendelőintézetre változott az Orosházi Kórház neve. Az intézmény hétfői tájékoztatása szerint többéves álom valósult meg azzal, hogy felvehették a város első tudós orvosának nevét.

László Elek (1841. június 16-1919. március 27.) sebész és szülész 1869-ben Orosházán telepedett le községi orvosként. 1873-ban súlyos kolerajárvány dúlt, amely 894 lakos halálát okozta. László Elek fiatal orvosként ekkor fogalmazta meg legfontosabb életcélját: kórház, menház, járványkórház létesítését. Munkássága alatt tanulmányt írt Orosháza közegészségügyi helyzetéről, melynek hatására 1892-ben járványkórház épült az akkori községben.

Elkészült 1902-re egy új menház is, amely a szegények ellátását karolta fel. Bár elkészült egy új kórház tervrajza, az I. világháború és az infláció gátat vetett a további fejlődésnek, így László Elek már nem élhette meg, hogy élete álma, a községi kórház elkészüljön.

Az ő nevéhez fűződik Gyopárosfürdő gyógyvizének felismerése és elismertetése is.

Orvosi munkája mellett élénken részt vett a település és Békés megye közéletében. A helyi képviselő-testület tagja, az evangélikus egyházközség felügyelője volt.

Az orosházi kórházat 1967. április 30-án nyitották meg. Jelenleg csaknem 800 fős dolgozói létszámmal, 317 aktív ágyon, 80 krónikus ágyon, 26 mozgásszervi rehabilitációs ágyon folyik a gyógyító munka, amelyet 13 férőhelyes nappali kórházi ellátás egészít ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!