Latorcai Csaba: a kormány célja, hogy Magyarország a legélhetőbb uniós országok közé kerüljön

Belföld, 2022.09.17

A kormány célja, hogy úgy fejlessze az ország megyéit, hogy a helyi igényeknek megfelelően, együttműködésben az ott élőkkel, Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama közé kerüljön - mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség Területfejlesztési Minisztériuma Hivatalának parlamenti államtitkára szombaton a Nógrád megyei Nógrád községben.

A megyei közgyűlés szervezte XVI. Nógrádi megyenapon az államtitkár köszöntőjében hozzátette: olyan országért dolgoznak, ahol minden vágyott gyermek megszületésével erősödik és gyarapodik a nemzet, ahol hosszú távon fenntartható a versenyképes gazdaság, amelynek egyik fontos alapja az energiafüggetlenség megvalósítása.

Ugyanilyen fontosnak nevezte, hogy a polgárok harmóniában éljenek szűkebb és tágabb környezetükkel, tisztességes és becsületes munkával biztosítani tudják saját maguk és családjaik megélhetését, biztonságban tudják szeretteiket, vagyonukat, boldogan éljenek minőségi életet.

Az államtitkár hozzátette: e nagy ívű vállalás jegyében valósulnak meg Nógrád megyében is a jobb életminőséget szolgáló beruházások. Példaként említette, hogy a kormány Nógrád községben 55,5 millió forint értékben biztosított pályázati támogatást energetikai korszerűsítést célzó fejlesztésekre.

Latorcai Csaba az ünnepségen köszöntötte a "hagyományairól, népszokásairól és ínycsiklandó ételeiről híres vidék kedves és vendégszerető közösségét" a megyenapon és a Palóc Ki Mit Tud tehetségkutató díjátadó rendezvényén.

Mint mondta, az ünnepi forgatag jó alkalmat jelent a találkozásra, a hagyománytisztelet megnyilvánulására, és arra, hogy a térség büszkén tárja a világ elé a vidék szépségét és gazdag hagyományát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!