Latorcai Csaba: Magyarország a keresztény értékek egyik legfőbb őrzője

Belföld, 2022.09.17

A kereszténység ma már nem alapvető érték Európában, Magyarország azonban - mint ahogy az elmúlt évszázadok során sokszor - kitart, egyik legfőbb őrzője marad a keresztény értékeknek - hangoztatta a Miniszterelnökség Területfejlesztési Minisztériuma Hivatalának parlamenti államtitkára a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kongresszusán szombaton, Budapesten.

Latorcai Csaba kiemelte: a kormány kiáll a gyermekek és a hagyományos családmodell mellett, felelősséget vállal a határon innen és túl élő közösségek jövőjéért.

Az államtitkár rámutatott arra, hogy a kormány az elmúlt több mint tíz év alatt biztonságot teremtett és fejlődési pályára állította az országot, a gazdasági teljesítményt úgy növelte, hogy közben a károsanyag-kibocsátást csökkentette. Erre a világon mindössze 21 ország volt képes - fűzte hozzá.

Középtávú céljuk, hogy az ország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé kerüljön - ismertette, utalva arra, hogy ez egy igazi kereszténydemokrata vállalás. Felhívta a figyelmet arra a különbségre, hogy nem az öt legtöbbet fogyasztó ország közé kívánnak kerülni.

"A válságok évtizedébe léptünk, háborúval, gazdasági nehézségekkel kell szembenéznünk"; "kemény, hosszú és áldozatokkal teli időszak vár ránk" - fogalmazott. A kormány a nehézségek ellenére fenntartja a rezsicsökkentést, a családok támogatását és megőrzi a nyugdíjak értékét - fűzte hozzá.

Latorcai Csaba rámutatott arra, hogy a kereszténység mára a világ legüldözöttebb vallása lett, az európai keresztény kultúra ostrom alatt áll. A kontinensen egy magát progresszívnek nevező ideológiai térfoglalás zajlik, ami a normalitás értékei, az erős nemzeti identitás, a férfi és nő élethosszig tartó kapcsolatán nyugvó családok, a hit védelme ellen zajlik - fejtette ki.

A szuverén, egyenrangú és egymással együttműködő közösségek helyett ma egy centralizált, kézivezérlésű, saját identitással nem rendelkező, pusztán materiális alapokon álló "európai egyesült államok" erőltetése a cél, ahol a kereszténységnek nincs helye - összegezte.

Latorcai Csaba szerint kereszténydemokrata fordulatra, új reneszánszra van szükség az Európai Unióban, de elsősorban Nyugaton. A közösségben sokan vannak, akik a keresztény alapokra épülő sikeres Európa jövőjében hisznek - fejezte ki meggyőződését.

Az államtitkár megjegyezte: ahogy a szocializmusról bebizonyosodott, úgy a "liberálisnak álcázott szép új világról" is lassan kiderül, hogy a jövőtlenségbe vezet, ezzel szemben a kereszténység és az arra épülő demokrácia a jövőt kínálja.

Latorcai Csaba beszélt arról is, hogy a keresztény ember feladata manapság az, hogy bánjon a rá bízott javakkal felelősségteljes gazdaként, óvja szűkebb és tágabb környezetét, családját, gyermekeit éppúgy, mint a vizeit, természeti kincseit.

"Keresztényi kötelességünk kiállni évezredes kultúránkért, életmódunkért, ennek tudatában kell távol tartanunk az illegálisan és erőszakosan ránk törni akaró migránsokat, ugyanakkor segíteni kell felebarátainkat, akiket keresztény meggyőződésükért üldöznek és azokat az embertársainkat, akik a szomszédban dúló háború elől menekülnek" - fogalmazott az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!