A rendőrségre több bejelentés is érkezett, mely szerint Szegeden egy motoros társaság veszélyezteti a közlekedőket, a szabályokat pedig áthágva versenypályának használják a város útjait. A motoros társaság tagjai rendre nagy sebességgel közlekedtek a városban, ráadásul a lámpák tilos jelzéseit is figyelmen kívül hagyták. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentéseket követően azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, kamerafelvételeket elemeztek és tanúkat hallgattak ki, melynek eredményeként azonosítani tudták a négy renitens motorost. A kis csoport együtt több mint 30 szabálysértést követett el, amelyek között volt többek között engedély nélküli vezetés, az elsőbbség és előzés szabályainak megsértése, érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel való közlekedés. Az egyik motoros ellen egyedi azonosító jellel visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, mert a járművéről a rendszámot szándékosan leszerelte. A gyanúsított a kihallgatásán elismerte a bűncselekményt, a szegedi nyomozók a motort lefoglalták.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!