Lerakták a kőszegi határátkelőt és az ausztriai Rőtalvát tehermentesítő út alapkövét

Belföld, 2019.06.28

Lerakták pénteken a 87-es számú főutat és az osztrák B61a jelzésű utat új határmetszési ponttal összekötő 1,8 kilométer hosszúságú út alapkövét a kőszegi határátkelőhely közelében.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arra emlékeztetett, régi tartozást rónak le a két nagyforgalmú főút összekötésével, hiszen Kőszeg és a burgenlandi régió évszázadokig szorosan kötődött egymáshoz, a "vasfüggöny" sokszínű gazdasági, kultúrális és emberi kapcsolatokat szakított szét és tartott távol egymástól mesterségesen.

"Harminc év sem volt elég ahhoz, hogy a megelőző száz év rombolásának következményeit felszámoljuk, és a kapcsolatok szövetének minden szálát helyreállítsuk, de amióta nemzeti kormánya van Magyaországnak, az újraépítési folyamat felgyorsult" - mondta.

Az államtitkár kitért arra, hogy az elmúlt években öt közúti kapcsolatot építettek meg Magyarország és Ausztria között, és újabb öt építését tervezik 2021-ig, amelyek közül az első a Kőszeg és Rőtfalva (Rattersdorf) közötti útszakasz.

A következő két évben két új autópálya kapcsolatot építenek ki magyar részről Ausztria, Burgenland irányába az országhatárig, ezek egyike Sopront, a másik pedig Körmenden át Rábafüzest fogja összekötni Burgenlanddal - ismertette.

Heinrich Dorner burgenlandi tartományi tanácsos köszöntőjében az út kapcsán a turizmus és a gazdasági kapcsolatok fejlődésének lehetőségét emelte ki. Hozzátette, hogy az útépítés mindig érzékeny téma Ausztriában, így az út ausztriai szakaszának tervezése során a lakosságot és a civil szervezeteket is igyekeztek minél jobban bevonni.

Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a Kőszeget érintő fejlesztésekről szólva kiemelte: egyre jobban látszanak az elmúlt évek előkészítő munkájának eredményei, ezt mutatják szavai szerint az elmúlt napokban átadott felújított óvodák, a néhány nappal ezelőtti napelempark avatás is.

A Kőszeget Rőtfalvábal összkötő új rendeltetése, hogy tehermentesítse a kőszegi határátkelőhelyet, és Rattersdorf belterületét is az egyre növekvő forgalomtól. Az út magyarországi szakaszán 625 méteren az építés új nyomvonalon halad, 200 méter hosszan pedig a 87-es főutat újítják majd fel.

A beruházás nettó 1,5 milliárd forintba kerül, a költségeket 30 százalékban állja az unió Interreg V-A Auszria-Magyarországf Együttműködési Programja, a többit a magyar állam finanszírozza. A kivitelezési munkák a tervek szerint 2021 nyarára fejeződnek be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!