Letették a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút alapkövét

Belföld, 2018.07.19

Letették a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút alapkövét, a nettó 3,13 milliárd forintos beruházással a Tisza-tó körüli kerékpárút még hiányzó, 6,5 kilométeres szakaszát építik meg - közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A kivitelező a Hódút KFT., a megbízó az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a beruházó pedig a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a fejlesztést magyar költségvetési forrásból finanszírozzák.

A közleményben Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója kifejtette, terveik szerint idén az előkészítő munkák, a tereprendezés, a bozótirtás, illetve a fakivágás zajlik, és elkezdődik a kerékpárút építése is. Ezzel párhuzamosan indulnak a Tisza-híd, valamint az Eger és Szomorka patak híd alépítményi munkái, ezeket jövőre a felépítmények követik. A nagyobb volumenű munkálatok 2019-ben lesznek - tette hozzá.

A közleményben Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta: évről évre nő a Tisza-tó körül biciklizők száma, 2016-ban 20 ezren, 2017-ben pedig már 31 ezren kerekezték körbe a tavat, a beruházásnak köszönhetően számuk várhatóan tovább emelkedik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!