LMP: a kormány az emberek rovására növeli az ország versenyképességét

Belföld, 2018.12.15

    Budapest, 2018. december 15., szombat (MTI) -  Radikális gazdaságpolitikai fordulatot sürget az LMP annak érdekében, hogy a kormány ne az emberek rovására növelje az ország versenyképességét. Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes szombati sajtótájékoztatóján kijelentette: a kabinet a "rabszolgatörvénnyel" a multikat választotta az emberek helyett.

A politikus úgy ítélte meg: a héten, szerinte törvénytelenül elfogadott jogszabály hatására még többen hagyják majd el az országot, hiszen alig néhány száz kilométerre kétszer annyit is kereshetnek.

Úgy ítélte meg: óriási kockázata van annak, ha a kormány a multiknak szolgáltatja ki az országot, ráadásul egyetlen ágazatnak, az autóiparnak, miközben a hazai kis- és közepes vállalkozások alig kapnak támogatást.

Leszögezte: a jogszabályt vissza kell vonni, helyette tisztességes béreket kell biztosítani.

Közölte azt is: az LMP a kormányt teszi felelőssé azért, ami az elmúlt napokban az Országgyűlésben és az utcán zajlott.

A jogszabállyal kapcsolatban bírálta, hogy a jövőben akár 55 napon át lehet valakit dolgoztatni szabadnap biztosítása nélkül, de arra is lehetőség nyílik, hogy a túlórát csak 3 év múlva fizesse ki egy munkaadó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!