LMP: a kormány mielőbb készítsen válságkezelő programot!

Belföld, 2020.09.17

Az LMP elvárja a kormánytól, hogy mielőbb készítsen egy olyan válságkezelő programot, amely egyszerre orvosolja a jelen szociális, valamint gazdasági krízisét és ad választ a jövő kihívásaira.

Schmuck Erzsébet társelnök csütörtöki online sajtótájékoztatóján kijelentette azt is: a kormánynak a 2021 utáni uniós támogatások felhasználásának koncepcióját is mielőbb el kell készítenie és széleskörű társadalmi egyeztetésre kell bocsátania.

A politikus mindezt azt követően szorgalmazta, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a klímaváltozást, a koronavírus-járvány legyőzését és Európa zöld, fenntartható pályára állítását nevezte a közösség előtt álló legnagyobb kihívásoknak.

Az LMP szerint mindezek miatt Magyarországon is itt az ideje a radikális változásoknak. "A kormány nem viselkedhet úgy tovább, mint ha az adófizetők pénze és az uniós támogatások a saját tulajdona lenne, amit gátlástalanul osztogathat a holdudvarának" - fogalmazott Schmuck Erzsébet.

Bár a járvány második hulláma szerinte vészjóslóbb, mint az első volt, a kormány mégsem tanult az eddigi tapasztalatokból. Ahelyett, hogy a forrásokat az emberek életkörülményeinek javítására és a gazdaság válságállóbbá tételére fordította volna, "az autóipar és a luxusszálláshelyek fejlesztése kapott súlyos milliárdokat" - mondta.

A következő hét év uniós forrásait már nem lehet elpazarolni - hangsúlyozta. Szerinte azt a természeti erőforrások védelmére, a megújuló energiaforrásokra, épületfelújításokra, ökológiai mezőgazdaságra, közösségi közlekedésre, a gondoskodási válság kezelésére, az oktatásra valamint az egészségügyre kell költeni, mert ezek a területek biztosítják a jövőt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!