LMP: klímatörvényre van szükség

Belföld, 2019.02.08

Klímatörvény megalkotására szólította fel a kormányt az LMP-s Schmuck Erzsébet pénteki sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke szerint jogszabályban kellene rögzíteni az éghajlatváltozással összefüggő, nemzetstratégiai szempontból legfontosabb feladatokat, ezért felszólította a kormányt, hogy nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve, mihamarabb készítse el a klímatörvény tervezetét, amit az Országgyűlés még a tavaszi ülésszak alatt megvitathat és elfogadhat.

A törvénynek megában kell foglalnia az üvegházhatású gázok csökkentésével és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos konkrét célkitűzéseket és feladatokat, valamint biztosítania kell az egyes szakpolitikák összehangolását a klímapolitikai célokkal, illetve a szükséges eszközöket és intézményrendszert - fejtette ki Schmuck Erzsébet. Kérdésre válaszolva hozzátette: egy ilyen jogszabály elkészítésébe be kell vonni a tudomány, valamint a civil- és a gazdasági szféra szereplőit is.

Az LMP szakpolitikusa Európa fejlett országait hozta példaként, így többek között Hollandiát, Nagy-Britanniát, Németországot és Ausztriát, ahol nem csak klímastratégiát, hanem klímatörvényt is elfogadtak.

Arra figyelmeztetett, hogy Magyarország a klímaváltozás tekintetében az egyik legérzékenyebb, legsérülékenyebb ország Európában, hiszen az elmúlt időszakban már mindenki tapasztalhatta, hogy a hőmérséklet emelkedése sokkal gyorsabb az átlagnál, valamint azt, hogy aszályoknak, szélsőséges időjárásnak és árvizeknek vagyunk elszenvedői. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány évekig halogatta a klímaváltozás megfékezése elleni és az alkalmazkodás érdekében szükséges feladatok számbavételét és megvalósítását, tavaly pedig egy olyan klímaváltozási stratégiát fogadott el a kormánytöbbség, amely továbbra is Magyarország szén-dioxid-kibocsátásának csökkenésével számolt, holott ez 2014 óta évi közel 6 százalékkal emelkedik.

Az LMP szakpolitikusa az ENSZ éghajlatváltozási kormányközi testületének jelentésére hívta fel a figyelmet, amely szerint 10-12 év van hátra arra, hogy a kormányok érdemi lépéseket tegyenek. Minden eddigi célszámot és nemzeti kötelezettségvállalást újra kell gondolni azért, hogy 1,5 Celsius fokos hőmérséklet emelkedésen belül maradjon a Föld, mert a változások nagyon rövid időn belül drámainak lehetnek, hosszabb távon pedig civilizációnkat is veszélyeztetethetik - mutatott rá.

Schmuck Erzsébet hangsúlyozta: az LMP az Európai Parlamenti (EP) választások során is azon dolgozik, hogy az EP-be minél több olyan képviselő kerüljön be, akik értik a klímaváltozás okozta problémákat és készek arra, hogy az Európai Unió még határozottabb célkitűzéseket fogalmazzon meg az ügyben.

Az LMP és a Jobbik együttműködésére vonatkozó kérdésre válaszolva Schmuck Erzsébet elmondta: az LMP február közepén tartja kongresszusát, aminek napirendjén lesz az EP-választás és a szövetségi politika is, a párt Országos Politikai Tanácsa pedig azt javasolja a kongresszusnak, hogy az LMP önállóan induljon az EP-választáson.

Arra a kérdésre, hogy nácizmusnak tartja-e a zsidók listázását, Schmuck Erzsébet azt mondta: az LMP már többször kijelentette, hogy a listázást semmilyen formában nem tartja elfogadhatónak. Ezt a kérdést a Jobbiknak kell tisztáznia, saját keretein belül - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!