LMP: nem lepusztítani, hanem fejleszteni kell a vasútvonalakat

Belföld, 2020.05.27

Határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé az LMP, amelyben a magyar vasúthálózat fejlesztésének fontosságára hívja fel a figyelmet - mondta szerdán a párt frakcióvezetője.

Keresztes László Lóránt a Sárbogárd-Székesfehérvár vasútvonal mellett állva tartotta meg online sajtótájékoztatóját, mert, mint elmondta, ez az egyike annak a harmincnégy vasútvonalnak, amelyeket "egy gyalázatos döntéssel halálra ítélt Orbán Viktor kormánya".

Felidézte: múlt héten a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár még cáfolta a mellékvonalak felszámolásának tervét, de "csak néhány napnak kellett eltelni, hogy lássuk, ez hazugság volt".

A kormány a járványügyi helyzetre hivatkozva döntött a vasúti közlekedés drasztikus lecsökkentése mellett harmincnégy vonalon - jelentette ki.

A képviselő szerint azonban ennek nem lehet köze a védekezéshez, hiszen a vonatokon könnyebben tartható a távolság az emberek között, mint a buszokon. Ráadásul a döntésnek nincs záró határideje.

A kormány ezzel támadást indított a mellékvonalak ellen, a döntés pedig sem gazdaságpolitikai, sem közlekedéspolitikai szempontból nem fogadható el - szögezte le Keresztes László Lóránt.

Emlékeztetett: az Országgyűlés múlt heti döntése értelmében az ország 1000 milliárd forintot költene a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére. Megismételte álláspontját: ez a nemzeti érdekek elárulása, ráadásul így nem marad megfelelő mennyiségű forrás a hazai vasúthálózat fejlesztésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!