LMP: nem várhat tovább a közalkalmazottak béremelése

Belföld, 2022.07.22

Petíciót indít az LMP a közalkalmazotti béremelések érdekében. Országgyűlési frakcióvezető-helyettesük pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: azonnali lépéseket követelnek a kormánytól.

Csárdi Antal közölte: a közalkalmazotti bértáblát úgy kell átalakítani, hogy az indulóbér egyezzen meg legalább a mindenkori minimálbérrel, a legfelső kategória pedig kövesse azt, hogy most tíz évvel magasabb a nyugdíjkorhatár, mint a rendszerváltás után.

Az LMP elengedhetetlennek tartja azt is, hogy a közalkalmazottak bére inflációkövetővé váljon, életszínvonaluk romlása ugyanis csak így kerülhető el. A párt évente kétszer igazítaná a béreket az inflációhoz - mondta.

Idén ez 250-300 milliárd forintos kiadást jelentene a költségvetésnek, ami Csárdi Antal szerint a társasági adó új, 25 százalékos felső kulcsának növeléséből kigazdálkodható lenne.

"Ne hagyjuk cserben a pedagógusainkat, ne hagyjuk cserben a közalkalmazottak százezreit" - fogalmazott, emlékeztetve: a tanárok bérét 2014 óta nem emelték, így jövedelmük értékének több mint felét elvesztették már.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!