LMP: politikai nyilatkozatban kell kiállni a természeti értékek védelméért

Belföld, 2022.06.09

Az LMP politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé annak kinyilvánítására, hogy a Kárpát-medence természeti értékeinek megóvása, különösen a folyóvizeké nemzetstratégiai kérdés.

Keresztes László Lóránt, a fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke csütörtöki online sajtótájékoztatóján kijelentette: üzenetértékű lenne folyóink felvízi országainak, ha az indítványt valamennyi frakció támogatná.

A politikus hangsúlyosan szólt a Sajó szlovákiai ökológiai katasztrófájáról, de arról is beszámolt, hogy a Tisza romániai mellékfolyóit is jelentős szennyezés éri egykori vagy még jelenleg is működő bányák miatt. A Szamost és a Fekete-Köröst is veszélyeztetik azok a toxikus fémek, amelyeket a romániai szakaszok hordalékában mutattak ki.

A Sajóról szólva kiemelte: továbbra is napi 2,5 tonna szennyező anyag ömlik a vízbe, és már a magyarországi szakaszon is határérték feletti arzénszintet mértek.

A politikus emiatt mindkét ország környezetvédelemért felelős miniszterét kritikával illette, mondván: semmit sem tettek a katasztrófa megállításáért, holott szerinte a magyar kormánynak a határvízi egyezmények által lenne lehetősége fellépni.

Keresztes László Lóránt azt mondta, a jogszabályi környezetet úgy kell kialakítani, hogy a szomszédos országok rászoríthatók legyenek a természeti kincseink megóvására.

Beszámolt arról is, hogy a jövő héten Pozsonyban keresi fel a szlovák parlament környezetvédelmi bizottságát, ahol hatékony fellépést sürget majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!