MÁÉRT - Áder: harminc esztendeje az üldözöttekből közösségi vezetők lettek

Belföld, 2019.11.15

(MTI) - A magyarok igazságáért harminc évvel ezelőtt küzdőket állította a mai, nehézségekkel küzdő fiatalok elé példaként Áder János pénteken, amikor a Sándor-palotában látta vendégül a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) részvevőit. Az államfő pohárköszöntőjében hangsúlyozta: harminc esztendeje az üldözöttekből közösségi vezetők lettek. A köztársasági elnök emlékeztetett: 1989 előtt a kisebbségben élő magyarok még az anyaországgal való szoros kötelékbe se kapaszkodhattak, ez pedig a kommunista diktatúrákban duplán volt keserűség számukra.

Három évtizede azonban "megteremtettük annak feltételét, hogy minden lehetséges módon kinyilvánítsuk összetartozásunkat" - hangoztatta.

Azóta egy generáció szabadságban nőtt fel, ám nekik is meg kell vívniuk saját küzdelmeiket - mondta. Hozzátette: ők valahányszor nehézségekkel küzdenek, gondolhatnak azokra, akik egykor a saját egzisztenciájukat, szabadságukat és akár az életüket is kockára téve mondták ki a magyarok igazságát itt, a Kárpát-medencében.

Áder János a romániai forradalomnak szikrát adó és ezért a román titkosrendőrség által éven át megfigyelt Tőkés László mellett példaként állította Duray Miklós felvidéki magyar politikust, aki börtönben ült, mert tiltakozott az anyanyelvű oktatás felszámolása ellen.

Ugyancsak a fiatalok figyelmébe állította a kárpátaljai magyarok kulturális önszerveződéséért kiáll Fodó Sándort, akinek évekig nem volt munkája, valamin a vajdasági író Deák Ferencet is, akinek bezúzták a könyveit.

"Harminc esztendeje az üldözöttekből közösségi vezetők lettek" - hangsúlyozta Áder János -, akik a korábbi érdekvédelem erkölcsi erejéből pártokat, szervezeteket alakítottak: a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget, a Magyar Közösség Pártját, a Vajdasági Magyar Szövetséget, a Muravidéki Magyar Önkormányzatok Nemzeti Közösségét, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét.

Az elmúlt három érvizedben nem sikerült mindent megoldani - tette hozzá -, "összetartozásunk mindig munkát ad majd nekünk" - szólt a MÁÉRT résztvevőihez a köztársasági elnök.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!