Magyar Nemzet - Rétvári: a baloldal felmondaná a vatikáni szerződést

Belföld, 2020.11.24

Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette, hogy hatalomra kerülve fel akarják mondani a vatikáni szerződést, és nem fognak nyújtani egyetlen fillér hitéleti támogatást sem - hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy Facebook-bejegyzésében, amelyet kedden a Magyar Nemzet szemlézett a honlapján.

A cikkben azt írták: a KDNP alelnöke szavai alátámasztására egy videót is megosztott a DK 2013-as gyűléséről, amelyből az derül ki, hogy "Gyurcsányék kormányra kerülve gyakorlatilag kivéreztetnék a történelmi egyházakat". Rétvári Bence a videóhoz fűzött kommentárjában emlékeztetett: a vatikáni szerződés szerint az egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után (óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok) ugyanolyan szintű pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartó.

Rétvári Bence közlése szerint "a vatikáni szerződés tehát nem misztikus privilégiumokról szól, hanem az egyenlő finanszírozás elvét rögzíti". Vagyis azt, hogy egy egyházi intézményben tanuló diák után, vagy egy egyházi intézményben ápolt beteg után, vagy egy egyházi szociális intézményben gondozott személy után az állam megadja ugyanazt a normatívát, mint ha állami vagy önkormányzati intézményben lenne. Azaz nem éri hátrány azt, aki állami intézmény helyett egyházi intézményt választ. Gyurcsány Ferenc a vatikáni szerződés felmondásával az egyenlő finanszírozás elvét mondaná fel, a hívők és nem hívők jogegyenlőségét szüntetné meg - fejtette ki.

Az államtitkár hozzátette, hogy a többi egyházzal is a vatikáni szerződés mintája alapján működik együtt a kormány, így annak felmondása az összes történelmi egyházzal való kapcsolat felbontását jelentené.

"Aki a baloldalt támogatja, az az egyházellenességet és a hívők hátrányos megkülönböztetését támogatja" - hangsúlyozta a Rétvári Bence.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!