Május végén rendezik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált Szegeden

Belföld, 2022.05.17

Május 24-én kezdődik az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító idei szegedi nemzetközi filmfesztivál, amely fődíját idén Grunwalsky Ferenc kapja - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.

A közlemény szerint az eddig 73 filmet jegyző operatőrnek az elismerést a fesztivál ünnepélyes díjkiosztóján, május 28-án adják át.

Az immár hatodik alkalommal megszervezendő filmfesztivál idén is tartogat újdonságokat, a versenyprogram mellett tematikus vetítéseket is szerveznek. A névadó pályafutására emlékezve az egyik sorozat operatőri Oscart nyert filmekből ad válogatást, így a nyitó vetítésen látható az idén ötvenéves Kabaré. A bűn optikája című sorozat a legjobb magyar krimiket játssza újra - melyhez egy kerekasztal-beszélgetés is kapcsolódik a bűnfilmek képi atmoszférájáról. Újra lehet nézni a műfaj honi etalonjának számító Dögkeselyűt, valamint A nyomozót és az Isteni műszakot. A harmadik széria Magyar panoráma címmel az elmúlt két év hazai filmterméséből mutatja be a legsikeresebbeket, többek között a Kilakoltatás, A legjobb dolgokon bőgni kell és a Külön falka című műveket.

A fesztivál központjául szolgáló Belvárosi Mozi műemlék épülete mellett szabadtéren is vetítenek filmeket, melyek közül a legkülönlegesebbnek Pálfi György Final cut - Hölgyeim és Uraim című montázsfilmje ígérkezik.

A délelőtti workshopokon - a bűnügyi téma mellett - Grunwalsky Ferenc mesél munkájáról, és szerveznek egész napos konferenciát a kiterjesztett valóság technikai és érzéki sajátosságairól is.

Vágvölgyi B. András közelmúltban megjelent Greed című regényének könyvbemutatójához kapcsolódva, levetítik a mű egyik ihlető forrását, Erich von Stroheim Greed (Gyilkos arany) című 1924-es alkotásának egyórásra rövidített vágott változatát is, melyet Darvas Kristóf kísér zongorajátékával.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!