Március 15. - Átadták a közmédia elismeréseit

Belföld, 2019.03.15

A közmédiában dolgozók felelősségére hívta fel a figyelmet a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön, amikor első alkalommal adta át a társaság által alapított nyolc elismerést.

Március 15. - Átadták a közmédia elismeréseit Dobos Menyhért hangsúlyozta: bábeli zűrzavarban élünk, az álhírek világában, ebben a helyzetben a közmédiának példát kell mutatnia és ez óriási felelősséget jelent.

A díjak alapítását kettős cél vezérelte, hiszen egyszerre akartak emléket állítani a névadóknak, akik életművükkel példát mutattak és elismerni a maradandót alkotó kollégákat - közölte.

Dobos Menyhért kiemelte: az egyes díjak odaítéléséről döntő kuratóriumok azt a szempontot tartották szem előtt, hogy melyek a közmédia céljai, feladatai és azok miként teljesültek.

Malya Lilla vehette át a belföldi tudósítók elismerését szolgáló Maszák Hugó-díjat, amely a Magyar Távirati Iroda egyik alapítójának állít emléket.

Novotny Zoltán kapta sportújságírók díját, a Knézy Jenő-díjat, amellyel a közmédia életműdíjas főmunkatársa, legendás sportriportere emléke előtt tisztelegnek.

Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika természetfilmesek vehették át az ismeretterjesztői díjat, a Tőkéczky László-díjat, amellyel a Széchenyi-díjas történésznek, egyetemi tanárnak, a Duna Televízió alapító kurátorának és a közmédia számos műsora házigazdájának és közreműködőjének állítottak emléket.

Bordi András bemondó lett a szép és helyes magyar nyelvhasználatot elismerő Wacha Imre-díj kitüntetettje. Az elismeréssel a több mint 50 évig a rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak állítottak emléket. Bordi András egyúttal a közmédia főbemondója cím birtokosa is lett.

Peller Mariann, a Virtuózok producere lett a zenei díjas, a korábbi Magyar Rádió egykori zenei igazgatója, a Zeneakadémia hajdani főigazgatója nevét viselő Dohnányi Ernő-díj idei nyertese.

Muci Attila balkáni tudósító kapta külföldi-külhoni tudósítói díjat, az Egyesy Géza-díjat. Az elismerés a magyar nemzeti hírügynökség másik alapítójának állít emléket.

Németh Zsolt az éppen négy esztendős M1 csatorna igazgatója lett a közéleti újságírói díj, a Herczeg Ferenc-díj idei kitüntetettje; a díjjal az író, újságíró, a Petőfi Társaság elnöke elegáns, hűvös elbeszélő stílusa előtt tiszteleg az alapító.

Jankovics Marcell rendező, író, grafikus, a Duna Televízió egyik alapító kurátora kapta a közmédia életműdíját, a Csoóri Sándor-díjat. Az elismerés a Kossuth nagydíjas költőnek, a Duna Televízió egyik alapítójának állít emléket.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Március 15. - Átadták a közmédia elismeréseit Március 15. - Átadták a közmédia elismeréseit Március 15. - Átadták a közmédia elismeréseit
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!