MÁV: azonnali lépéseket tesznek a jegyvizsgálók biztonságáért

Belföld, 2018.06.08

A jegyvizsgálókat ért sorozatos támadások miatt újabb intézkedéseket vezet be a MÁV-Start. Hangos utastájékoztató berendezéseken keresztül hívják fel a figyelmet arra, hogy a közfeladatot ellátó emberek elleni erőszak bűncselekmény, egyes vonalakon bizonyos időszakokban a jegyvizsgálók párosan ellenőrzik a jegyeket, az este hat és reggel hat óra között egyedül dolgozók mellé pedig vasútőrt vagy készenléti rendőrt állítanak.

A MÁV Zrt. pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: az újabb intézkedések költségeit az első negyedévi többletbevételből fedezi a vállalat.

Közölték: mélyen elítélik a munkavállalóikat ért támadásokat és mindent megtesznek a jegyvizsgálók biztonságának garantálásáért. Az intézkedések között említették, hogy több rendőrségi és polgárőrségi megállapodást kötöttek, biztonsági személyzetet, vasútőri kíséretet rendeltek meg, biztonságtechnikai beruházásokat valósítottak meg, valamint kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy segítséget nyújtsanak a dolgozók ellen elkövetett bűncselekmények miatt indított eljárásokban.

Tudatták: tavaly 87 támadás ért jegyvizsgálókat. Jellemzően arcon ütötték, leköpték őket vagy verbális agressziót kellett elszenvedniük. Előfordult az is, hogy késsel fenyegették, megrúgták, megütötték, szabad mozgásukban akadályozták őket. Az elkövetők nagy többsége menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akart utazni. A bántalmazások csaknem 70 százaléka a forgalmas budapesti elővárosi vasútvonalakon történt, a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon fordult elő a legtöbb atrocitás, az esetek 36 százaléka. Tavaly 75 feljelentést tettek és egy bírósági ítélet született (a többi eljárás folyamatban van).

Ha a munkavállalókat erőszak éri, a vállalatnál jogi segítségnyújtást, rehabilitációs szabadságot, a munkába visszatéréshez mentori segítséget, valamint pszichológiai segítségnyújtást vehetnek igénybe. Kérhetnek jogvédelmet, amely magában foglalja a jogi tanácsadást, beadványkészítést, valamint a nyomozóhatóság és a bíróság előtti jogi képviselet biztosítását.

A MÁV a honlapján megjelent közleményben arról is beszámolt, hogy a támadások megelőzéséért évente csaknem 80 ezer vonatot biztonsági személyzet, 8000-8500 vonatot pedig a Készenléti Rendőrség munkatársai kísérnek. Emellett már tesztelik a testkamerákat, de - folytatták - mivel nincs olyan testkamera a hazai piacon, amely megfelelne a műszaki paramétereknek, jogszabályoknak és adatvédelmi előírásoknak, elhúzódott a folyamat. A rendszer kísérleti jellegű kiterjesztése a budapesti agglomeráció egyes részein idén várható.

Felidézték, hogy április 15-én egy Lajosmizsére tartó személyvonaton bántalmaztak egy jegyvizsgálót, akit a mentők súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A MÁV-Start nyomravezetői díjat is felajánlott, a gyanúsítottat elfogták, büntetőeljárás indult ellene.

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "betelt a pohár"; ismét bántalmaztak egy jegyvizsgálót, ezúttal Cegléden. A szakszervezet tiltakozik a MÁV-Start "halogató taktikája" ellen, és követeli, hogy a vállalat legalább a közismerten kockázatos vonalakra biztosítson "cselekvőképes vasútőrt vagy utazó rendőrt".

Meleg János, a VSZ elnöke az MTI-nek pénteken elmondta: a ceglédi eset csütörtökön történt; a vonaton egy négytagú csoport az utazóközönséget is "vegzálta". A jegyvizsgáló intézkedni próbált, amikor megütötték; az első ütés elől elhajolt, de a második mellkason találta. Kórházi ellátásra nem volt szüksége. Hozzátette: pénteken Miskolcon pedig egy utas nekilökte a jegyvizsgálót a mozdonynak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!