Megérkezett Tatára az első négy Leopard harckocsi

Belföld, 2020.07.24

Átvette az első négy Leopard 2A4HU típusú harckocsit a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) harcjárműgyártótól Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában pénteken. A harckocsikat Frank Haun, a KMW vezérigazgatója adta át.

Megérkezett Tatára az első négy Leopard harckocsi Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy az új eszközökkel a Magyar Honvédség megkezdi páncélos fegyvernemének fejlesztését a 21. század követelményeinek megfelelően. Az új páncélosok a 40 éve rendszerben lévő orosz T-72-eseket váltják le.

A honvédelmi miniszter elmondta, szeptembertől év végéig havonta két Leopard 2A4HU érkezik Tatára, így 12 ilyen járművel rendelkezik majd a Magyar Honvédség. Hozzátette: 2023-tól már a legkorszerűbb, 2A7HU típusú páncélosokat használhatják a katonák.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka korszakváltó eseménynek nevezte a Krauss-Maffei Wegmann által felújított Leopardok Magyarországra érkezését, majd elmondta, a Magyar Honvédség célja, hogy a világ egyik legmodernebb eszközének számító Leopard 2A7HU harckocsival lássa el a 11. Harckocsi zászlóaljat.

A parancsnok kiemelte, 2A4HU típus jelenti azt a lépcsőfokot, mely biztosítja a zökkenőmentes áttérést. A most érkezett harckocsik a Leopardok jellegzetességeinek megismerését, a katonák átképzését szolgálják.

A gyártó cég által tartott kiképzés a tatai laktanyában szeptember és december között valósul meg, majd az osztrák védelmi minisztériummal kötött együttműködési megállapodás értelmében az állomány szimulátoros képzéssel sajátíthatja el a típus tökéletes vezetését és kezelését.

Frank Haun, a KMW vezérigazgatója elmondta, az Európai Unió 15 országában rendszeresítették a Leopardokat. A három éven belül Tatára érkező 2A7HU páncélosokkal Magyarország Németországhoz és Dániához hasonló harckocsizó képességekkel rendelkezik majd.

A Leopard 2 német harckocsi a Bundeswehr fő harckocsitípusa, a Krauss-Maffei-Wegmann cég gyártja. Valamennyi modellt ellátták digitális tűzvezető rendszerrel, lézeres célkeresővel, a lövegcsővel párhuzamosított géppuskával és éjjellátó készülékkel.

A harckocsi fő fegyverzete a Rheinmetall 120 mm-es űrméretű, sima csövű harckocsiágyú, amelyet kétsíkú lövegstabilizátorral láttak el. A harckocsi két géppuskával rendelkezik, személyzete négy fő.
(MTI)

Galériánk

Megérkezett Tatára az első négy Leopard harckocsi Megérkezett Tatára az első négy Leopard harckocsi Megérkezett Tatára az első négy Leopard harckocsi Megérkezett Tatára az első négy Leopard harckocsi
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!