Megkezdődött a tanév a Budapesti Corvinus Egyetemen

Belföld, 2019.09.03

A tanévnyitó üléssel megkezdődött a 2019-2020-as tanév a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) kedden.

David B. Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete kiemelte: az a tudás, amelyet a hallgatók itt kapnak majd, rendkívül fontos, és a diploma, amelyet megszerezhetnek, sok olyan ajtót nyit majd meg előttük, amelyek egyébként zárva maradnának.

Úgy látja, azonban az életben nem mindig csak az számít, hogy mit tanulunk meg, hanem az is, hogy kit ismerünk. Bár a tanulmányok nagyon lényegesek, ugyanilyen fontos kapcsolatokat építeni, megismerni olyan embereket, akik a későbbiekben mentorként segíthetnek az előrejutásban - vélekedett.

A diplomata azt is tanácsolta a hallgatóknak, hogy mindig legyenek elég bátrak megragadni a kínálkozó lehetőséget és sose gondolják, hogy túl késő lenne a változáshoz.

Hernádi Zsolt, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány elnöke hangsúlyozta: az a céljuk, hogy amikor a hallgatók végeznek az egyetemen, a legjobbak legyenek, "a térség legjobb gazdasági és társadalmi vezetői, a szó nemes értelmében az elit".

Közölte: nem elitegyetemet akarnak kreálni, hanem azt akarják, hogy aki itt végzett, az legyen az elit. A Corvinus mindig nyitva áll az ambiciózus, tehetséges, kiváló diákok előtt, bárhonnan is jönnek - mutatott rá.

Úgy vélte, jó alapokra építkeznek, mert a mai elit jelentős része a Corvinusról vagy annak elődjéről került ki. A cél a Corvinus nemzetközi versenyképességének növelése - hangoztatta.

Hernádi Zsolt emlékeztetett: ez az első tanév, amikor a Corvinus már nem állami, hanem alapítványi egyetem. Az alapítvány feladata, hogy biztosítsa az egyetem fejlődéséhez szükséges feltételeket: az elérhető legjobb oktatást, oktatói gárdát és maximális versenyképességi mentalitást - mondta.

Megjegyezte: azt szeretné, hogy néhány év múlva a mostani elsőévesek a legnagyobb nemzetközi cégek, start-upok vezetői székében, a legjobb kutatóintézetekben, a legfontosabb gazdasági döntéshozói pozíciókban üljenek, ott legyenek a világgazdaság és a tudományos élet kulcsfigurái között.

Anthony Radev, a BCE elnöke elmondta: az egyetemen mindenki mindent megtesz azért, hogy amikor a hallgatók végeznek, az általuk leginkább áhított állásajánlatok közül válogathassanak.

A hallgatóktól azt kérte, hogy fordítsák minden idejüket és energiájukat a képességeik fejlesztésére, vessék bele magukat lelkesen a tanulásba, hiszen ennek épp most van itt az ideje. Szükségesnek nevezte a hallgatók visszajelzéseit is az egyes kurzusokról.

Lánczi András, a BCE rektora arról beszélt, hogy az egyetem eszméje nem fedheti el, hogy minden egyetem valamilyen közösséghez, országhoz, nemzethez tartozik, annak a kultúrája élteti, és a közösségben felmerülő szükségletek kielégítéséhez kell hozzájárulnia. "A Corvinus egyetem vallja, hogy Magyarország gazdasági-társadalmi jólétét kell szolgálnia, amikor a legjobb magyar hallgatóknak kínál tudást és közösségi feltételeket" - emelte ki.

A rektor elmondta: a BCE a magyar felsőoktatás történetében egyedülálló változást hajt végre, hogy felkapaszkodjon a világ legjobb egyetemei közé, új egyetemi kultúrát, intenzívebb hallgatói-oktatói kapcsolatot és versenyképesebb diplomát akar kínálni a legjobb magyar és külföldi hallgatóknak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!