Megkezdődött Kecskeméten a háromnapos Országos Zoopedagógiai Konferencia

Belföld, 2019.11.21

Ma már az állatkertek egyik legfontosabb feladata az oktatás, tanítás, amelynek legfontosabb üzenete a természet szeretete és védelme kell, legyen - fogalmazott Veprik Róbert, Magyar Állatkertek Szövetségének (MÁSZ) alelnöke, a Szegedi Vadaspark ügyvezető igazgatója az Országos Zoopedagógiai Konferencia megnyitóján Kecskeméten csütörtökön.

Veprik Róbert emlékeztetett, hogy az állatkertek feladata kezdetben a szórakoztatás, az élő állatok bemutatása volt, az elmúlt harminc év jelentős változásainak köszönhetően azonban az állattartó ketrecekből állatbemutatók lettek, a fürdőszobaszerű kifutók pedig természetszerűvé alakultak, és ma már nem az számít, hogy milyen sok fajt tud bemutatni egy-egy gyűjtemény, hanem az, hogy milyen jó körülmények között tartják az állatokat. A MÁSZ alelnöke szerint hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy meg tudnak menteni minden fajt a pusztulástól, ehhez ugyanis egy széles körű társadalmi és politikai összefogásra van szükség. Ennek azonban része az állatkerti oktatás is, amelyhez zoopedagógusokra van szükség, az állatkertek ugyanis kiváló oktatási helyszínek, hiszen az élő állatok látványát semmi sem pótolhatja. A jeles napok, mint a víz, a Föld vagy az állatok világnap körüli rendezvények pedig kiváló alkalmak arra, hogy felhívják az emberek figyelmét egy-egy természetvédelmi problémára, egy-egy állatfaj vagy -csoport veszélyeztetettségére - tette hozzá. Veprik Róbert kiemelte, hogy a konferencia feladata az egyes állatkertekben zajló természetvédelmi oktatás bemutatása, élmények, ötletek átadása, tapasztalatok megvitatása. Mint mondta, a MÁSZ célja, hogy Magyarországon egy egységes állatkerti rendszer alakuljon ki, a szövetségi tagság pedig nívót is jelentsen. A szövetségnek jelenleg tizenhárom tagja van, de szívesen látnának maguk között új gyűjteményeket. A Szegedi Vadaspark ügyvezető igazgatója köszöntőjében megemlékezett a hazai zoopedagógiai egyik megteremtőjéről, a nemrégiben elhunyt Pintér Tiborról. Tokovics Tamás, a Kecskeméti Vadaskert Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a rendezvény házigazdája kiemelte: a Kecskeméti Vadaskert területileg és létszámilag is az ország legkisebb gyűjteménye. Kicsiny csapatuk munkáját dicséri azonban, hogy az elmúlt négy évben mintegy ötven százalékkal növekedett a vadaskert látogatóinak száma. Munkájuk fontos része a zoopedagógia, és büszkék rá, hogy az elmúlt években már turisztikai célponttá is vált a vadaskert a Kecskemétre látogatók körében. Brúszel László, a Kecskeméti Vadaskert Természetvédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett, hogy az első budapesti Vadászati Világkiállítást követően az ott bemutatott állatok egy részének Kecskemétre telepítésével jött létre 1971-ben a Kecskeméti Vadaskert. A mintegy három hektáron működő állatkertet folyamatosan fejlesztik, és öt évvel ezelőtt azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az intézményt - amellett, hogy gyermek- és családbaráttá alakítják - passzív bemutató helyből aktív közösségi térré formálják. A zoopedagógiai találkozón Magyarország valamennyi állatkertje képviselteti magát, da a határon túlról, a marosvásárhelyi gyűjteményből is érkeztek résztvevők. A háromnapos rendezvényen többek közt a budapesti, a győri, a miskolci és a pécsi állatkert, a budakeszi és a szegedi vadaspark, valamint a kecskeméti vadaskert és a veresegyházi medveotthon munkatársai tartanak előadást. A témák között megjelenik az élményszerű oktatás, a környezeti nevelés, a pályázatok és nyári táborok során gyűjtött tapasztalatok, a látványetetés szerepe, de szó lesz a fogyatékossággal élő gyermekek állatkerti pedagógiai és fejlesztési lehetőségeiről is. Tartanak továbbá műhelymunkát az Európai Állatkertek Szövetségének természetvédelmi kampányáról és szerveznek szakvezetéses sétákat is a Kecskeméti Vadaskertbe, illetve a fülöpházi homokbuckákhoz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!