TV műsor

Megkezdte működését a ferihegyi repülőtéren az Airport Service földi kiszolgáló

Belföld, 2020.10.01

Az Airport Service Budapest Zrt. október 1-jén megkezdte a teljeskörű földi kiszolgálási szolgáltatását, ezzel ismét háromra emelkedett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működő földi kiszolgálók száma.

A társaság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, első légitársasági ügyfelük az Air France-KLM csoport, így a jövőben az Air France, a KLM és ezek regionális leányvállalatainak gépeit is az Airport Service szolgálja ki. Jelenleg a KLM naponta kettő, az Air France egy járatot közlekedtet Budapestre, ezeket korábban a felszámolás alatt lévő Malév Ground Handling (MGH) szolgálta ki.

A 100 százalékban magyar tulajdonú Airport Service jogelődjét 1997-ben alapították, a teljeskörű földi kiszolgálási engedélyét idén június 24-én kapta meg, korábban légiközlekedés-védelmi, létesítmény-üzemeltetési feladatokat láttak el a repülőtéren. A tervek szerint 238 embert foglalkoztatnak majd, jelenleg 140 emberrel dolgoznak, többen az MGH-tól kerültek át.

A nyilvánosan elérhető gazdálkodási adatok szerint a társaság a 2019-es pénzügyi évet 3,6 milliárd forint árbevétel mellett 1,2 millió forint adózott eredménnyel zárta. Egy évvel korábban 1,4 milliárd forint bevétel mellett 319 milliós veszteséget könyvelt el.

A ferihegyi repülőtéren az Airport Service mellett másik két társaság végez földi kiszolgálást: a török hátterű Celebi, illetve a brit anyavállalattal rendelkező Menzies.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!