Menczer Tamás: ha a baloldal lenne kormányon, nemcsak energiaár-emelkedés, de energiahiány is lenne Magyarországon

Belföld, 2022.11.10

A magyar baloldal és a magyar baloldali pártvezérek egyformán és egyhangúlag a szankciós politika mellett állnak, ezért ha a baloldal lenne kormányon, nemcsak energiaár-emelkedés, de energiahiány is lenne Magyarországon - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Dabason.

Menczer Tamás a kormány országjárásának dabasi állomásán arról beszélt, hogy a háborús konfliktusra Brüsszel elhibázott lépésekkel, a szankciós politikával válaszolt. Hozzátette, hogy korábban azt ígérték a brüsszeli döntéshozók, hogy a szankciós politika révén a háború mielőbb be fog fejeződni. "Ma már tudjuk, hogy ez nem így történt, a háború nem fejeződött be" - fűzte hozzá az államtitkár.

Az államtitkár azt mondta, a szankciók megkezdésekor Brüsszel másik ígérete az volt, hogy Oroszországnak a szankciók jobban fognak fájni, mint Európának. Ma már látszik, hogy ez sem igaz - tette hozzá.

Közlése szerint amennyiben a 2022-es év első kilenc hónapját összehasonlítjuk a tavalyi év első kilenc hónapjával, akkor látható, hogy az orosz költségvetésben a gázból és olajból származó bevételek aránya ebben az időszakban tavaly 35 százalék volt, az idén pedig 43 százalékra emelkedett. Oroszország rekordbevételeket realizál - mondta Menczer Tamás. Az államtitkár rámutatott, Európában azért vannak az egekben az energiaárak, mert az elhibázott szankciók miatt szankciós felárat fizetünk, és szankciós inflációt szenvedünk el. A konzultációs ívek kitöltésével mondjunk közösen nemet a szankciókra - hangoztatta Menczer Tamás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!