Mintegy félmilliárd forintból épített új orvosi rendelőt Rákosmente

Belföld, 2020.11.18

Elkészült Rákosmentén a Kucorgó téri új orvosi rendelő, a beruházás teljes mértékben önkormányzati forrásból, csaknem félmilliárd forintból valósult meg - tájékoztatta a XVII. kerületi önkormányzat szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a több mint 540 négyzetméteres új létesítmény a Csongrád utcai rendelőt váltja ki. Az orvosok, védőnők és asszisztensek várhatóan még az idén beköltözhetnek, miután az önkormányzat beszerezte bútorokat és kiépítették a belső informatikai hálózatot.

Mint írták, az épületben két-két háziorvosi és gyermekorvosi praxis, valamint a védőnői szolgálat is helyet kapott. A létesítményt már a tervezésnél úgy alakították ki, hogy a betegforgalmat rendeltetési egységenként elkülönítsék egymástól. A rendelők megfelelnek az akadálymentesítés követelményeinek.

A közlemény szerint Horváth Tamás (Fidesz-KDNP), Rákosmente polgármestere az épület átadásán arról beszélt, hogy a beruházással ötéves program végéhez értek, ugyanis az önkormányzat még az előző ciklusban kezdte el az egészségügyi ellátást érintő fejlesztéseket, rekonstrukciókat, így mára minden kerületi rendelő megújult.

Az épület 380 millió forintba került, további 110 millió forintból a környékét rendezték. A beruházás része volt 29 parkolóhely kialakítása, ezek közül 11 a telken belül található - közölte a polgármester.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!