MKPK-elnök: felháborító a bíróság döntése a Jézust ábrázoló karikatúra ügyében

Belföld, 2021.01.20

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke felháborítónak tartja, hogy a bíróság kedden első fokon elutasította Vejkey Imrének, a KDNP frakcióvezető-helyettesének a Jézust és Müller Cecília országos tisztifőorvost ábrázoló karikatúra miatt indított keresetét.

Veres András az MTI-vel szerdán azt közölte: a 2020 tavaszán megjelent karikatúra blaszfémikus ábrázolásával a keresztény értékrendszert gúnyolta ki, emellett a pandémia alatt munkáját végző, keresztény tisztifőorvost is gúny tárgyává tette.

Az MKPK elnöke megdöbbentőnek nevezte azt is, hogy a szerinte keresztényellenes karikatúra "arcátlan módon" egy szakmai díjat kapott néhány hónappal ezelőtt. Még felháborítóbbnak tartja, hogy a bíróság első fokon keddi sajtóhírek szerint a többi között azzal utasította el a jogi keresetet, hogy a "karikatúra jópofa".

Megjegyezte: "a hírek szerint" a perben az is elhangzott érvként, hogy a karikatúra nem irányult a katolikus közösség ellen, csupán a politikai véleménynyilvánítás eszköze volt.

Veres András hangsúlyozta, a püspöki konferencia elnökeként szeretné világossá tenni: felháborítónak és diszkriminatívnak tartják, hogy politikai célra használjanak fel vagy jópofának nevezzenek bármely olyan írást vagy rajzot, amely a keresztény vagy bármely más vallási közösséget méltóságában sérti, megalázza vagy alapvető értékeit, jelképeit gúny tárgyává teszi.

A Jézust és Müler Cecíliát ábrázoló gúnyrajz 2020 áprilisában jelent meg a Népszavában. A karikatúra miatt Vejkey Imre személyiségi jogi pert indított a lap ellen az alaptörvény és a polgári törvénykönyv alapján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!