MSZP: július 1-je után is lehessen SZÉP-kártyával vásárolni az élelmiszerüzletekben!

Belföld, 2022.06.30

Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy a SZÉP-kártyákkal július 1-je után is lehessen vásárolni az élelmiszerüzletekben, valamint támogassa az MSZP élelmiszerkupon bevezetésére vonatkozó javaslatát.

Az ellenzéki párt csütörtöki közleményében azzal vádolta a Fidesz-kormányt, hogy cserben hagyja a "brutális drágasággal küzdő magyar embereket", július 1. után ugyanis nem lehet SZÉP-kártyákkal vásárolni az élelmiszerüzletekben, mert a kabinet nem biztosít erre törvényi lehetőséget.

A közleményben kiemelték: az emberek többsége a "brutális drágulások" miatt a SZÉP-kártyával eddig túlnyomó részben élelmiszert vásárolt, és az MSZP szerint a jelenlegi megélhetési válságban nem szűkíteni, hanem bővíteni kell a kormányzati segítségnyújtás körét.

Emlékeztettek: az MSZP kezdeményezte, hogy a rászorulók kapjanak legalább havi 20 ezer forint értékű "esély élelmiszerkupont" elektronikus fizetőeszközre feltöltve, amelyet csak alapvető élelmiszerekre lehet költeni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!